Régi-új irodában folytatja tevékenységét a MultiContact Consulting Kft. a Bartók Udvar irodaház 1-es épületében. A cég fejlődése megkövetelte, hogy a korábbinál nagyobb irodaterületet foglaljon el, és ehhez mindössze kétemeletnyi „távolságba” kellett költöznie. Mint Pető Gábor, a cég ügyvezetője elmondta, amikor felmerült a bővülés igénye, mindenképpen házon belül keresték a megoldást. Az InfoGroup mind a bérleti feltételek, mind az új helyiségek kialakítása tekintetében nagyon rugalmas volt, a professzionális csapat munkájának köszönhetően a váltás zökkenőmentesen zajlott.


A cég 2012 óta a Bartók Udvar bérlője, korábbi 260 négyzetméteres irodáját most egy 650 négyzetméteres bérleményre cserélte. A terek kialakítása során a praktikum mellett a dizájn is rendkívül fontos szerepet kapott, így a MultiContact új otthona az előzőnél nemcsak nagyobb, de külsőségeiben is exkluzívabb lett. A vadonatúj design mindamellett, hogy inspiráló munkakörnyezetet teremt, a partnerek, ügyfelek tetszését is elnyerte a visszajelzések alapján.


Az 1-es épület bérlői között megtalálható számos kereskedelmi és szolgáltató cég is: az Il Treno Étterem és kávézó, a Tesco Expressz, a KDB Bank, a BKK Közút Zrt., a SimpTech Kft., a Ness Hungary Kft., valamint a Statistical Product Kft. A vendéglátó és kiskereskedelmi egységek az irodaház bérlői számára is extra kényelmet nyújtanak, csakúgy, mint az épületegyüttes területén működő fénymásoló szalon, autómosó, kerékpártároló vagy a parkolóház. Nem véletlen, hogy a Bartók Udvar jelenleg 98 százalékos kihasználtsággal működik. A professzionális üzemeltetéssel, a magas színvonalú kiszolgálással nemcsak a bérlők, hanem az ingatlanszakma elismerését is sikerült kivívni: 2013-ban a Bartók Udvar elnyerte az „Év Irodaháza 2013 Közönségdíjat”.


A kiemelkedő bérbeadási mutatókat és a fokozódó keresletet mérlegelve a tulajdonos InfoGroup cégcsoport már a fejlesztés következő fázisára koncentrál. „Az 1. épület sikereinek köszönhetően 2015 folyamán tervezzük a második ütem kivitelezésének indítását, amellyel mintegy 17.000  négyzetméter új „A” kategóriás irodaterülettel bővülhet a cégcsoportunk budapesti portfóliója”– mondta Székely Ádám, a társaság ügyvezetője.


Forrás: InfoGroup
www.bartokudvar.hu
www.infogroup.hu