Az összesen 65.000 négyzetméteres, szalag formájú irodakomplexum teljes befejezése 2022 második felében várható.  

Az épületek biztonságos működtetését vizsgáló WELL Health-Safety nemzetközi minősítés hat fő szempontot értékel, többnyire a reziliencia köré csoportosítva, így az irodaház megfelelő tisztítását és fertőtlenítését, a vészhelyzetekre való felkészültséget, az egészségügyi személyzet elérhetőségét, a levegő és víz minőségének biztosítását, a bérlői kommunikációt és az innovatív szemléletet. A Budapest ONE több mint 25 ezer négyzetméteres, már elkészült első üteme mindenben teljesítette a WELL szigorú elvárásait.   

A Magyarország legnagyobb multimodális csomópontjában, a Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál fekvő épület közel 20 000 m2-es második, valamint 19 000 m2-es harmadik ütemének kivitelezése a tervek szerint halad. Tavaly májusban már szerkezetkész állapotba kerültek, és mindkettőbe várhatóan az idei év második felében elkezdhetnek beköltözni a bérlők. A két fázis eközben kiváló értékelést kapott a nemzetközi BREEAM épületminősítő rendszer részről, amely a fenntarthatósági szempontok érvényesülését vizsgálta.     

„A bérlők számára kiemelt fontosságúvá vált, hogy a kiváló lokáció mellett kellemes, inspiráló egészséges, zöld és biztonságos munkakörnyezetet nyújtson munkavállalói számára. Ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy a Budapest ONE mind az emberközpontú, mind a környezetbarát elvárásoknak maradéktalanul megfelel. A Futurealnál elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy minden irodaházat a WELL és a BREEAM legszigorúbb előírásainak megfelelően fejlesszük a jövőben is” – hangsúlyozta Németh László, a Futureal Fenntarthatósági vezetője.

Ugyancsak a piaci igényekre reagálva indította el a Futureal a Stay Safe kezdeményezését, amelynek keretében a Budapest ONE fejlesztése során új egészségvédelmi előírásokat, illetve technológiai megoldásokat alkalmaznak. Az épületegyüttes tetején egy közel 500 méteres, panorámás futópálya is helyet kap, a mélygarázsban pedig az elektromos autók mellett, elektromos kerékpárok és e-rollerek töltésére is lehetőség lesz.   

 

Futureal