A dán Dencon Delta asztala álló magasságig manuálisan vagy motorikusan állítható. Különlegessége a külön vagy közös vázzal rendelhető 90, illetve 120 fokos asztallap, amelyek azonos magasságba állítva, együtt tárgyalóasztalként funkcionálhatnak, eltérő magasságban pedig 3 vagy 4 fő számára alakítható ki helytakarékos munkaasztal.


Az egészségmegőrzés szempontjából kiemelten hasznos a wellness kijelző, ami számolja az állással elégetett kalóriákat, ezen túl pedig arra is figyelmeztet, ha túl sokat ülünk. Tervezhető, sőt, programozható az ülő- és álló munkavégzés aránya, hosszúsága és gyakorisága. Az ergonómiai kutatások szerint az lenne az ideális, ha minden munkaórából legalább 15 percet állva töltenénk, így napi 2 órás álló munkavégzéssel egy év alatt annyi kalóriát égethetünk el, mintha lefutnánk 6 maratont.


A gyors, valamint zajmentes pozícióváltás előnye, hogy segítségével megszakítás nélkül folytathatjuk a megkezdett munkafolyamatot, ezáltal a vérkeringés felfrissülése érdekében tett mozdulatsor nem jár időveszteséggel, így kétszeresen is növeli a munka eredményességét.


A Dencon Michael H. Nielsen építésszel közösen dolgozta ki a Delta program felületválasztékát, melyben a megszokott laminált és furnér munkalapok mellett megjelenik egy régi-új kedvenc, a linóleum, illetve egy technológiai újdonság, a nano laminátum. Ez utóbbi finom tapintása mellett hidrofób és oleofób tulajdonságai miatt vált rendkívül kedveltté.


Gyártó: Dencon
Forgalmazó: Europa Design

 

Europa Design