40 millió euró értékű kötvényértékesítési programot indított a hazai ingatlanpiac egyik legnagyobb, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása, a Wing Csoport. A vállalatcsoport 2016. június 22-én megtartott első értékesítési körben összesen 18,381 millió euró értékben értékesített kötvényt intézményi befektetők számára.
A Közép- és Kelet-Európa (Oroszország nélkül) ingatlanpiacára 2016 első negyedévében beáramló tőke kismértékben (6 százalékkal) elmarad a tavalyi év hasonló időszakától, és mintegy 1,84 milliárd eurót tett ki. A várakozások szerint viszont az idei év elérheti, sőt meg is haladhatja a 2015-ös év rekordját, miután minden régiós ország várhatóan jelentős tőkét vonz a CBRE, a világ vezető ingatlan-tanácsadója elemzése szerint.
A 2015-ös év a vasárnapi zárva tartás ellenére nemcsak az egyes üzleteknél, hanem a „strip mall” néven ismert kereskedelmi központoknak is kedvezően alakult. A földszintes kereskedelmi parkok számára a 2016-os év is sikeresnek ígérkezik, hiszen a plázák bérbeadottsága telített, ezért a bérlők várhatóan ezen a piacon keresnek új üzlethelyiségeket. A CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó vállalat kereskedelmi körképéből kiderül, miben sikeresek a strip mall-ok, és milyen irányú fejlesztések várhatók a jövőben.
A CBRE Befektetési Reggelijén részt vevő befektetők túlnyomó többsége szerint legalább 1 milliárd eurónyi befektetés érkezik a magyar kereskedelmi ingatlanpiacra 2016 során. A 2016 április 5-én tartott CBRE Befektetési Reggelin a megkérdezett befektetők sokkal jobban meg voltak győződve a piac növekedéséről, mint 2015-ben.
Az RICS (a Nemzetközi Ingatlanszakértői Szervezet) Magyarország is képviseltette magát Európa legrangosabb ingatlanpiaci vásárán Franciaországban, a MIPIM-en. A közép-kelet-európai országok versenyképességének javításáról és a régiós kockázat csökkentéséről szóló panelbeszélgetésen részt vettek a régió meghatározó piaci szereplői valamint Vilnius polgármestere, a Magyarországi Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke, a Poland Today magazin főszerkesztője és az RICS Magyarország elnöke, Noah Steinberg, aki egyúttal az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő, a WING Zrt. vezérigazgatója.
Sikeres évet zárt 2015-ben a magyar kereskedelmi ingatlanpiac: közel 750 millió euróért vásároltak ingatlanokat a befektetők, 60%-kal meghaladva az előző éves forgalmat. 2009 óta nem látott szintre – 121.000 m2-re - emelkedett az előbérletek volumene az irodapiacon, miközben alig maradt üres iroda Budapesten. Vidéken egyre több ipari ingatlan épül, a nagy ipari központok közül van olyan város, ahol gyakorlatilag nincs üres terület. A kiskereskedelmi forgalom bővülésével jelentősen nő a kereskedők igénye az új üzlethelyiségekre: a CBRE által monitorozott közel 620.000 m2 budapesti modern kiskereskedelmi állományban 2015-ben 98 új üzletet nyitottak összesen 35.200 m2-en – derült ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó évértékelő sajtótájékoztatóján.
A gazdaság és a tőzsde viszonyát a kutyasétáltatással is szokták példázni. A gazdaság a gazda, míg a kutya a tőzsde, amelyik össze-vissza rohangál a gazdája körül, de nagyjából egy irányba mennek. Az ingatlanpiac esetében viszont képzeljünk el egy olyan kutyát, amelyik csak lomhán kullog a gazdája után.
A bécsi ingatlanárak megszelídítésére és az átláthatóságra törekednek a szomszédos Ausztriában. A rendszerváltás óta több nagy horderejű intézkedést tettek ennek érdekében. 2014 októberétől az Osztrák Gazdasági Minisztérium (Verordnung des Wirtschaftsministeriums) az EU előírásának megfelelően negyedévente közzéteszi az ingatlan árindexet az Ausztriai Statisztikai Hivatal (Statistik Austria) oldalán.
We use cookies to optimise site functionality and give you the best possible experience.
This site uses cookies to store information on your computer.
Some of these cookies are essential, while others help us to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
Accept Recommended Settings
Necessary Cookies
Necessary cookies enable core functionality such as page navigation and access to secure areas. The website cannot function properly without these cookies, and can only be disabled by changing your browser preferences.
Analytics
Analytical cookies help us to improve our website by collecting and reporting information on its usage.
Marketing
We use marketing cookies to help us improve the relevancy of advertising campaigns you receive.
Social Sharing Cookies
We use some social sharing plugins, to allow you to share certain pages of our website on social media.