A fejlesztés a lengyel kereskedelmi ingatlanpiac 2014-es év legnagyobb értékesítését jelentette. Ebben az évben az európai ingatlanfejlesztői cégek rangsorában folyamatosan dobogós helyet elérő cég munkáját 3 kiemelkedő díjjal is értékelte a nemzetközi szakma.

Fejlesztések terén a TriGranit 2014 áprilisában a lengyelországi Krakkó új, fejlődő negyedében elkezdte az „A”-kategóriájú Bonarka for Business (B4B) épületegyüttes 6. irodaépületének, az „F” toronynak az építését.  2014 decemberében pedig elkészült az ötödik épület, az „E” torony, melynek átadása 2015 első negyedévében várható - 10 ezer nm irodaterületet kínálva. A B4B sikerét és piaci elismerését jelzi, hogy az eddig elkészült épületek 100%-os bérbeadással üzemelnek.


Összességében 2014-ben az aktív országokban 11 452 nm új kereskedelmi területet adott bérbe a vállalat és 6 420 nm terület bérbeadási szerződését hosszabbította meg. Az irodák terén 2014-ben 21 643 nm új irodaterületet sikerült bérbe adni, és több mint 4 000 nm terület szerződését hosszabbították meg. Az irodabérbeadás így 2013-hoz képest mintegy 50%-kal emelkedett.
Értékesítés terén is aktív volt a 2014-es év a TriGranit Fejlesztés számára. Lengyelországban a vállalat az Europa Capital-lal és a Lengyel Államvasutakkal közösen 2014 márciusában értékesítette Poznan leglátogatottabb bevásárló-és szórakoztató központját, a számos nemzetközi szakmai elismerést elnyert, 58 ezer négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező Poznan City Center-t. A TriGranit rekord idő alatt alakította át Poznan főpályaudvarát, a bevásárlóközpont felépítése alig 14 hónapba telt. Ez a tranzakció a lengyel kereskedelmi ingatlanpiac 2014-es év legnagyobb értékesítése is volt egyben. Magyarországon a bruttó 360.000 nm összterületű Millennium Városközpontban 2014 szeptemberében talált új vevőre a Millennium Gate épületegyüttese. A további sikeres év közbeni portfólió tisztításokkal Magyarországon mintegy 9 milliárd forint értékben értékesített a cég projekteket.

A TriGranit eredményes és magas színvonalú munkáját a 2014-ben elnyert díjai is jól jelzik. 2014 februárjában a Poznan City Center bevásárló- és szórakoztatóközpont, illetve közlekedési csomópont elnyerte a CEE Retail Real Estate Awards Év Kereskedelmi Ingatlana díját. 2014 júniusában az RLI 2014 Fejlesztői Díját érdemelte ki Londonban a vállalat a világ legkiemelkedőbb iparági szereplőinek gáláján, a Global RLI Awards-on. Majd 2014 decemberében a World Finance magazin a Real Estate Award 2014 ’Legjobb Vegyes Hasznosítású Fejlesztő’ és a ’Leginnovatívabb Fejlesztő’ kategória díját is elnyerte az európai cégek sorában, Európában egyedüliként két díjat is megszerezve.
 
2015 a projektelőkésztésekről és portfólió tisztításról szól majd elsősorban. „Továbbra is Lengyelország lesz a fő fókuszunk, itt négy különböző városban több irodaépületet és bevásárlóközponton dolgozunk. A régióban 2-3 éven belül 100 ezer nm-nyi új bérbe adható irodateret és mintegy 30 ezer nm bérbe adható kereskedelmi teret fejlesztünk meg. Folyamatosan vizsgáljuk a lehetőségeket Horvátországban, Szlovákiában, Szerbiában, Romániában és természetesen Magyarországon is. Itthon nagyon jó telkekkel rendelkezünk, és ha a gazdasági környezet kedvezően alakul számunkra, fejlesztünk is. Irodaház-előkészítések futnak Lengyelországban és Szlovákiában is. Mindezek mellett pedig a nem stratégiai területeken portfolió tisztítás is várható. Az utóbbi évek stagnálását követően úgy látjuk, hogy szép lassan újra éled a piac, egyre élénkebb mind bérlői, mind befektetői oldalon” – mondta el Török Árpád, a TriGranit Fejlesztés vezérigazgatója.  

 

Trigranit