A Philips Innovation Award az elmúlt években kinőtte a startup versenyek kötöttségeit, és a szervezők büszkén vallják, hogy náluk nem a győztes visz mindent. Sokkal inkább egy olyan platformot hoztak létre, amelyből minden résztvevőnek előnye számíthat. A startupperek útmutatást kapnak vállalatuk fejlesztéséhez, és szakértők segítik őket, hogy fenntartható és értékes ötletekkel és üzleti tervekkel rendelkezhessenek. A csatlakozók egy igen nagy hálózatba kapcsolódhatnak be, ahol egyetemistákkal, innovatív vállalkozókkal és különböző szakértőkkel fűzhetik szorosabbra üzleti kapcsolataikat.

Idén az üzleti panel tagja lesz Ujfalusi Adrienn, a DBH Group innovációs igazgatója Hollandiából, aki segíti majd a jelölteket, hogy innovatív ötleteikből sikeres startup váljék, a fejlesztési szakasz során személyes és konstruktív tanácsok és visszajelzések által.

Az esemény nyitó rendezvénye március 5-én lesz, majd március 20-án a 10 elődöntős csapat intenzív képzésen vesz részt. Ezt követően április 9-én lesz az elődöntő, ahol a 10 csapat prezentálni fog a zsűri előtt, és ebből 5 startupot választanak ki. Az 5 csapat május 21-én, a döntőben mérkőzik meg egymással, amelynek során kiválasztják a győztes startupot, amely elnyeri az 50 000 eurós fődíjat. A fődíj tartalmaz készpénzt, repülőjegyeket, részvételt nemzetközi eseményeken, kreatív szolgáltatásokat és további előnyöket a nyertes csapat számára.

 

 

DBH