A Pályázat kiírója a FIABCI Magyar Tagozata, Göczi László elnök.
A Pályázat társrendezője a Magyar Ingatlanszövetség, Mehrli Péter elnök.

A pályázat célja a magyar ingatlanfejlesztés eredményeinek bemutatása a hazai  szakmai és laikus közönségnek, a kiemelkedő alkotások megjutalmazása.
A magyar pályázat ezen túlmenően azt a célt is szolgálja, hogy a pályázattal előkészítse és elősegítse azt, hogy a  magyarországi ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI Prix d`Excellence nemzetközi nívó díj pályázatán.

Az elmúlt 18 alkalommal a hazai pályázaton több, mint 300 alkotás mutatkozott be és a legjobbak nagy sikerrel szerepeltek a hazai eseményt követő  FIABCI Prix d`Excellence nemzetközi pályázaton.
Idén is  a hagyományoknak megfelelően a hazai  verseny lezárása után a FIABCI Magyar Tagozata segítséget nyújt a pályázóknak abban, hogy minél sikeresebben vegyenek részt a FIABCI World Prix d’Exellence elnevezésű nemzetközi pályázatán. A győzteseket a Wall Street Journal, a nemzetközi pályázat médiatámogatója egy egész oldalas ismertető keretében mutatja be.

A hazai pályázaton a nemzetközi verseny feltételeinek megfelelően minden olyan épület, épületegyüttes részt vehetett, amelynek az átadása, vagy használatbavételi engedélye 2016. december 31.-e előtt volt és az azt megelőző 4-5 évben valósult meg.

Az idei versenyben 14 pályamű vett részt Budapestről és 10 vidéki településről.

A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai a fejlesztési koncepció, az építészeti értékek, a projekt megvalósításának műszaki megoldása, a kivitelezés minősége, a fejlesztés gazdaságossága és eredményessége, társadalmi hasznossága, valamint az, hogy az adott létesítmény hogyan járul hozzá a szűkebb és tágabb  környezetében lakók életkörülményeinek javításához.

A pályázatra huszonnégy pályamű érkezett, melyek bírálatát a Bíráló Bizottság 2017.10.16.-án befejezte.

A Bíráló Bizottság tagjai:
Gönczi László elnök, a FIABCI Magyar Tagozatának elnöke  
Tima Zoltán, a Budapesti Építész Kamara elnökségi tagja
Baros Pál, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete Felügyelő Bizottságának tagja
Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke
Harkácsi István, az Irodakereső.info igazgatója
Jank Brigitte, a Bácsi Iparkamara elnöke
Gerő Péter, a Magyar Ingatlanszövetség elnökségi tagja
Kispál Sándor, a Magyar Ingatlanszövetség főtitkára
Koji László, a Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke
Litomericka Adriena, a CEI alelnöke
dr. Szauter István , a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöki tanácsadója
Alföldi György,, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja
Kovács Attila, Horizon Rt.

A Pályázat támogatói:
Budapesti Építész Kamara
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége
Irodakereső.info
Lakásvásár Médiacsoport
Magyar Ingatlanszövetség
Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete
Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége
Magyar Urbanisztikai Társaság

A Pályázat díjazottjai :

•    a pályázat első díjasa, a városi intézmény kategória I. helyezettje, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete különdíjasa és a Pályázók által legjobbnak ítélt  projekt a Meséskert óvoda (  Budapest XII. ker. )

•    a pályázat második díjasa és  az örökségvédelmi kategória I. helyezettje a Hotel Moments - - Budapest

•    a pályázat harmadik díjasa és az iroda kategória I. helyezettje a Nokia Sky Park  - Budapest

•    a közterület megújítás kategória I. helyezettje és a Lakásvásár Médiacsoport különdíjasa az Integrált játszótér - Nyíregyháza

•    a Magyar Ingatlanszövetség különdíjasa az  „ Aggteleki világörökség kapu „ – Edelény.

•    a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége különdíjasa a Hotel Hilton - Budapest

•    az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége különdíjasa a Millennium Center – Budapest

•    az irodakereső.info különdíjasa az A 66 Irodaház - Budapest

•    a Magyar Urbanisztikai Társaság különdíjasa a Közterületek megújítása XIII. ker . – Budapest

•    a FIABCI Hungary különdíjasa a Bonarka Center - Krakkó


További,  nem díjazott pályaművek voltak még :
C1 raktár-Szabadkikötő
Sidl Angel - Bp. XIII.
Cordia Park  Bp. VIII.
Köztreületek .Bp. XIII.
Rákóczi út-Vasútkert
Bikás park,  Bp. XI.
Mobil gát - Szentendre
Kecskeméti Gyógyintézet
Tüske csarnok Bp. XI.
Kultur Plaza - Szolnok
Garay pince
Bréda kastély  Lökösháza
Törökvész Office  Bp. II.
Nordic Light   Bp. XIII.


A Pályázat eredményhirdetésére 2017.11.27.-én került sor.

Az eredményhirdetésen részt vett a FIABCI világszervezet részéről Anna Koval, a FIABCI európai titkára, Adriena Litomericka, a CEI volt alelnöke, és Michael von Hauff, a FIABCI elnökségének tagja, a Létesítménygazdálkodási bizottságának elnöke.


Magyar Ingatlanszövetség