Az új, vidéki kiskereskedelmi fejlesztések hiányában, a meglévő központok egyre fontosabb szerepet kapnak, mind a bérlők, mind a befektetők részéről. Mint a magyarországi Park Center és City Market (korábban Buy-Way) bevásárlópark hálózatok kizárólagos bérbeadó ügynöksége, nagyon komplex rálátással rendelkezünk erre a szegmensre. Tapasztalatunk, hogy a kereskedők aktívabban érdeklődnek a nagyobb, egybefüggő bérelhető területek iránt, ahol teljes termékpalettájukat felvonultathatják, és felismerték annak fontosságát is, hogy az ország összes kiskereskedelmi szempontból fontos területén jelen legyenek.

Lyliet Meléndez, a Cushman & Wakefield budapesti kiskereskedelmi szakembere elmondta: „A több, mint 25 év alatt, amióta jelen vagyunk Magyarországon, a kezdetektől részesei voltunk a klasszikus kiskereskedelem és a kiskereskedelmi parkok evolúciójának. Kevés minta állt rendelkezésünkre, de a nemzetközi fejlesztőktől jó ötleteket láttunk. Bebizonyosodott, hogy fontos, és a kereskedők szokásává is vált, hogy kisebb üzleteket nyitnak a városokban és nagyobb egységeket létesítenek a városokon kívül. Örülünk, hogy a legtöbb ilyen jellegű tranzakcióban részt vehetünk Magyarországon, hol a bérlők, hol a bérbeadók oldalán.”

A 2 400 négyzetméteres Fitness 5 megnyitásával, a Dunakeszi City Market regionális kiskereskedelmi park 100 százalékos bérbeadottságnak örvend. Egy másik sport központ, a Victory Fitness 1 300 négyzetméterre írt alá szerződést a nagykanizsai Park Centerben, az Intersport több, mint 1 000 négyzetmétert bérelt a siófoki Park Centerben, míg a Sportissimo 922 négyzetmétert a mosonmagyaróvári Park Centerben.
A Sinsay divatmárka szintén a kiskereskedelmi park koncepció mellett döntött és 972 négyzetméterre kötött bérleti szerződést a Zone Bevásárlóparkban, amely 2020 tavaszán nyitja meg kapuit.
A tranzakciók során a Cushman & Wakefield a bérbeadókat képviselte.
A közelmúltban átadott 4 500 négyzetméteres mosonmagyaróvári Galéria Center 100 százalékos bérbeadottsággal történt nyitása és bérlői összetételének minősége is a szektor fejlődését támasztja alá.

Munkácsy Sándor, a Cushman & Wakefield tanácsadója hozzátette: “A külvárosi és vidéki kiskereskedelmi portfóliók iránti kereslet megnövekedett az elmúlt években. Mind a helyi, mind a nemzetközi befektetők keresik ezeket a lehetőségeket és szívesen vásárolnak, már meglévő, hosszú távú bérleti szerződéssel rendelkező ingatlanokat. Ez történt a közelmúltban Nyíregyházán, ahol egy közel 1 000 négyzetméter területű Penny Marketet értékesítettünk egy helyi magánbefektető részére, valamint amikor a Cushman & Wakefield közreműködésével a Diófa értékesítette 6 000 négyzetméteres, vidéki kiskereskedelmi portfólióját egy helyi befektetőnek.”

 

Cushman & Wakefield