Az e-könyvet bérlőknek és bérbeadóknak egyaránt ajánlja – hangsúlyozza a szerző, dr. Erdélyi László, akinek 2006-os kiadású, a témáról szóló könyve még hagyományos, papíralapú formában vált ismertté az ingatlanszakmában. Több évtizedes gyakorlattal a háta mögött pontosan tudja, hogy milyen félreértések, durvább esetben perek születhetnek egy rosszul kiszámított területből vagy akár egy-egy nem azonos módon értelmezett fogalomból. A szakember szerint már akkor is érdemes elolvasni, és így tisztázni az alapfogalmakat, ha bérlőként „csupán” néhány száz négyzetméterre szóló szerződést tervezünk aláírni. Dr. Erdélyi e-könyve szakmai igényességgel, ugyanakkor a témában nem járatosak számára is érthetően vezet be a bérterület-számítás rejtelmeibe.


Mekkora irodaterületre lesz szükségünk?

….teszik fel maguknak sokan a kérdést. Nos, az attól függ… folytathatnánk, de dr. Erdélyi egészen konkrét támpontokkal siet a segítésünkre: három alapdolgot kell tisztázni: milyen típusú munkát fogunk végezni, hány munkatársunk lesz, és ehhez milyen kiszolgálás társul majd. „Ha mindezt nagyteres elrendezéssel valósítjuk meg, akkor 100 embernél 1300 nm-et kapunk, ha a cellás elrendezést preferáljuk, már 2600 nm-nél tartunk.” – mond egy meghökkentő példát a szerző, aki szerint könnyen belátható: havonta euró ezreket takaríthatunk meg néhány egyszerű, a könyvben példákkal és interaktív segédlettel is támogatott számítás elvégzésével.


Bérértékmutató

A szerző a szakkönyv egyik legfontosabb fejezetében, a „Bérterület-számítási ajánlás”-ban javaslatot tesz a bérérték fogalmának bevezetésére. (A bérértékmutató az egyes helyiségek, terek, funkcióját, elhelyezkedését, használhatóságát figyelembe vevő, a bérbeadó által meghatározott, százalékban kifejezett érték. Részletek a könyvben.) Az interaktivitás a hasznunkra válik, de a szerző nem esik abba a csapdába, hogy elvesse a sulykot. Ügyesen használja ki a technikai lehetőségeket: az e-könyv nem csupán egy táblagépen vagy laptopon görgethető fájl; a könyv okosan, a tartalom megértését és hasznosíthatóságát támogatva alkalmaz felugró szövegbuborékokat (pop-up text), hosszabb táblázatot tartalmazó, jól áttekinthető, görgethető oldalsávot (scrolling sidebar) vagy például a szövegbe beágyazott YouTube videót is. (igazi csemege, de nem áruljuk el, hogy pontosan mi, tessék utána nézni).


Kinek szól az angol nyelvű e-könyv?

Dr. Erdélyi szerint azokban a régiós országokban, ahol az irodakereso.info oldalak is jelen vannak, biztosan szükség van egy olyan, akár zsinórmértéknek is tekinthető metódusra, amely tisztázza az ingatlanszakma alapfogalmait, segít a számítási módszerek mindennapokra történő átültetésében. Amellett, hogy az e-könyv ajánlásai, definíciói közelebb hozzák egymáshoz, netán egységesíthetik a bérbeadók és bérlők bérterület-elemzési és bérterület-számítási módszereit, hozzájárulhat az iroda-bérbeadásában érdekelt felek szorosabb és hatékonyabb együttműködéséhez. Nekik, és az itt dolgozó nem magyar anyanyelvű ingatlanosoknak készült a szakmailag lektorált angol verzió.



Hétköznapi haszon

Dr. Erdélyit az e-könyv első megjelenése óta több beruházó is felkereste: azt kérték tőle, hogy tekintse át a terveket, és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogyan lehet bérbeadási szempontból racionalizálni az adott irodaépület alaprajzait. A leendő bérlőknek pedig azt javasolja, hogy ismerkedjenek meg az alapfogalmakkal, végezzenek próbaszámításokat, és ennek függvényében menjenek el a bérleti tárgyalásra. Dr. Erdélyi László Irodaépületek bérterület-számítása című hiánypótló e-könyve – legyen szó akár az angol vagy akár a magyar verzióról - nélkülözhetetlen azoknak, akik ingatlanok bérlésével, bérbeadásával, beruházással, tervezéssel és üzemeltetéssel foglalkoznak. Fontos, hogy az e-könyv nem az Apple App Store-ból tölthető le, hiszen ez nem egy applikáció, hanem az Apple iBooks ikonra kattintva juthatunk hozzá - Letöltés innen.  Vagy akár itt, ezen a honlapon keresztül is: www.irodakereso.info

 

 

Irodakereso.info