A 3 800 négyzetméteres épületben helyet kapott három pilótafülke-szimulátor, egy ultramodern kabin vészhelyzeti eljárás oktatási eszköz, valamint egy tűzoltási kiképző központ. Az építkezés idén februárban indult, vagyis rövid idő alatt ez a WING Zrt. második jelentős fejlesztése a reptér környezetében, hiszen januárban adták át szintén a cég által fejlesztett ibis Styles Budapest Airport Hotelt.

Budapest, 2018. december 3.- A WING Zrt. egyedülálló beruházásának köszönhetően idén novembertől egy ultramodern  képzési központ áll a Wizz Air rendelkezésére, közvetlenül a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában. A 3 800 négyzetméteres egyedi igények szerint kialakított épület alapterületének harmadát foglalja el a gyakorlati oktató tér, három darab repülőgép szimulátorral – ezek közül a 2 darab A320 pilótafülkét modellező CAE 7000XR Series mozgó szimulátorral . Az épületben helyet kapott továbbá egy ultramodern kabin vészhelyzeti eljárás oktatási eszköz is. .

Az épület másik felében egy háromszintes irodarész épült fel, ahol irodák, 14 oktatóterem, egy impozáns előcsarnok és közösségi terek is megtalálhatóak. Az épület külsejét is a repülési téma inspirálta, a burkolat egy repülőgép külső megjelenését idézi, fémes és ezüstös elemekkel. A Wizz Air létesítménye így hazánk legnagyobb légiközlekedési képzési központja lett, de a régióban is az egyik legmodernebbnek és legjobban felszereltnek számít, amely a jövőbeli igényektől függően tovább bővíthető.

„A WING a hazai ingatlanpiac vezető vállalkozása. Célunk, hogy a Magyarországon tevékenykedő vezető nagyvállalatok partnereként, azok nemzetközi szintű ingatlanigényére nyújtsunk hosszú távú megoldást. A Wizz Air egy ilyen cég, amelynek új, komplex technológiát igénylő repülési oktatóközpontja nemzetgazdasági szempontból is jelentős értéket képvisel. A fejlesztés egy hosszú távú bérleti konstrukció keretében valósult meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában, és általa Magyarország és egyben a régió legkorszerűbb repülési oktatóközpontja jött létre. További célunk, hogy az ingatlanjaink fejlesztése és működtetése révén hosszú távú értéket teremtsünk mind építészeti, mind funkcionális, mind gazdasági értelemben. Ezt bizonyítják a közelmúltban átadott fejlesztéseink, a Telekom székház, az Ericsson Ház vagy az ibis Styles Budapest Airport Hotel, és most az új, Wizz Air oktatási központ is.” – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök vezérigazgatója.

A Wizz Air  képzési központjának tervezője az Építész Stúdió Kft., míg a kivitelezője a Bernecker Kft.

 

WING