A hazai mikro- és kisvállalkozások háromnegyede szerint ágazatukban a beruházásokat tipikusan csak külső forrás – banki finanszírozás, uniós pályázat – bevonásával lehet megvalósítani – derül ki az OTP Ingatlanlízing kutatásából. A nyolcszáz cég megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók közel harmada látja úgy, hogy a szektorukban alapvetően saját, banki, illetve uniós forrás együttes használatával valósulnak meg a fejlesztések, további 25 százalék szerint a saját forrás és a pénzintézeti finanszírozás kombinációja a tipikus az ágazatban. „Csak minden negyedik válaszadó vélte úgy, hogy cége gazdasági szektorában jellemzően kizárólag saját forrásból valósulnak meg a beruházások. Mindez azt is mutatja, hogy a legkisebb hazai cégek is kezdik felismerni, hogy alapvetően szükségük lehet külső finanszírozást igénybe venniük ahhoz, hogy a fejlődés útjára lépjenek” – véli Virág Attila, az OTP Ingatlanlízing vezérigazgatója.

 

Bár a külső forrásbevonás fontosságát egyre több mikro- és kisvállalat ismeri fel, amikor saját cégükről van szó, sokuk még mindig ódzkodnak a külső finanszírozás bevonásától. Az OTP Ingatlanlízing felmérése szerint, míg a középvállalkozások szinte mindegyike vesz igénybe külső forrást, addig tíz kisvállalkozásból már csak nyolc teszi ezt, míg a mikrovállalkozásoknak már csupán alig több mint harmada használ valamilyen külső finanszírozást. „A külső finanszírozás bevonásával szemben még mindig sok kis cég táplál ellenérzést, jellemzően alaptalan aggodalmaik miatt. Sokan például abban a tévhitben élnek, hogy túl sok adminisztráció, papírmunka kíséri a külső forrás felvételét, és ezért bele sem kezdenek a folyamatba” – hívja fel a figyelmet Virág Attila, az OTP Ingatlanlízing vezérigazgatója.

 

Megítélése szerint tipikusan milyen forrásból valósulnak meg a beruházások az ágazatában? (válaszok százalékos megoszlása)

Kizárólag saját forrásból

25

Saját, illetve banki finanszírozás igénybevételével

25

Saját, és uniós forrás segítségével

21

Saját, banki, és EU-s pályázati forrás igénybevételével

29

 

Ennél is fontosabb ok lehet, hogy a hazai kisvállalkozások a valóságosnál jelentősen rosszabbnak ítélik külső forráshoz jutási lehetőségeit, többségük – tévesen – úgy véli, hogy cégét nem tartanák alkalmasnak a finanszírozásra. „A mindennapi gyakorlat azonban rácáfol az aggodalmakra, hiszen a kutatás megállapításai szerint minden tizedik, az elmúlt három évben külső finanszírozásért folyamodó kisvállalkozás legalább két sikeres igénylést tudhat a háta mögött, 18 százalékuk pedig három vagy több sikeres igényléssel büszkélkedhet” – emeli ki Virág Attila.

 

Vannak azonban pozitív változások a hazai mikro- és kisvállalkozások külső forrással kapcsolatos attitűdjében. A megkérdezett cégek tizede például kifejezetten igényelné azt, hogy a pénzintézetek megkeressék őket rájuk szabott pénzügyi konstrukciókkal, hitelajánlatokkal. A kisvállalkozások emellett egyre inkább felfedezik a lízinget is, mint kedvező finanszírozási lehetőséget. Ez különösen igaz az ingatlanlízing esetében, amelyet leggyakrabban a működéshez szükséges üzleti típusú kis ingatlanok vásárlásánál alkalmaznak. „A megfelelő ingatlan alapját képezi a strukturált üzletvitelnek – ezt egyre többen fedezik fel, ahogy azt is, hogy ingatlanlízinggel ennek megteremtése már könnyedén elérhető. A közeljövőben ezért az ingatlanlízing-konstrukció felfutására számítunk” – hangsúlyozza Virág Attila, az OTP Ingatlanlízing vezérigazgatója.

 

OTP Ingatlanlízing