Az emberek pénzügyi kiszolgáltatottsága nem csak az egyén gondja, hiszen az ország pénzügyi, gazdasági helyzete nem tud jobb lenni a polgárok pénzügyi, gazdasági helyzeténél - mondta Domokos László.


Hozzátette: ez a pénzügyi válság tapasztalata is; akik azt hitték, hogy a pénz olyan, mint a levegő, és bárki hozzá tud férni ingyen, azoknak nagyot kellett csalódniuk. A hitelbőség öt évig volt jelen az országban, s ennek végeredménye az, hogy ma közel egymillió ember a hitelfelvétel csapdájában vergődik.


"Mindannyian, egyenként hozzá tudunk járulni tehát az ország gazdasági helyzetének javulásához vagy romlásához, attól függően, hogy jó következtetéseket vonunk-e le a válságból, és el tudjuk-e kerülni a kockázatokat" - összegzett az ÁSZ elnöke.

 

A pénzügyi kultúra fejlesztésére és a pénzügyi ismeretek népszerűsítésére alakult Econventio egyesület hagyományos nyári középiskolás táborába a résztvevőket az egyesület pénzügyi tesztjét kitöltő 12 ezer diák közül választották ki, a hálózathoz tartozó 142 iskola közül öt intézmény küldhetett Alsóörsre hatfős csapatokat.


A hatnapos táborban a középiskolások betekintést nyernek szakmai előadásokon keresztül a pénzügyi ismeretek világába: így például a különböző pénzügyi és banki műveletekkel, rendszerekkel, továbbá az adózással ismerkedhetnek meg a szabadidős programok mellett.mind a ház műszaki tartalmára, mind az irodaterek hatékonyságára vonatkozóan. Érezhetően van igény a jó lokációval és kiemelkedő tömegközlekedéssel rendelkező, ugyanakkor hatékony épületek iránt, ezért bízunk abban, hogy az év végére már több aláírt bérleti szerződésről is számot adhatunk majd” – tette hozzá Radnóty Zoltán.

 
Az új épületekre vonatkozó BREEAM minősítés két fő részből áll: a tervezési fázis alatti (Interim) minősítésből és az építkezés befejezését követő (Final) minősítésből. A végső minősítés az építkezés befejezését követő minősítési folyamatot követően szerezhető meg, a ténylegesen megvalósult épület szemléje alapján. Magát a BREEAM minősítést, és az egész folyamat lebonyolítását csak az anyaszervezet (BRE) által tanúsított minősítők végezhetik el.



Forrás: MTI