Az orosz piac viszont jelentőset zsugorodott: a 2013-as 5,3 milliárd euró után 2014-ben már csak 2,3 milliárd euró fordult meg az ingatlanpiacon.
 
2014-ben Romániában (+220%), Szlovákiában (+72%) Magyarországon (+71%) nőtt leginkább a befektetői aktivitás – ez a három piac adta a régió forgalmának 27 százalékát, szemben a 2013-as 15 százalékos részesedésükkel.
 
„A legfőbb változás a régiós befektetési piacon egyértelműen a Lengyelországon kívüli országok (főleg Magyarország, Románia és Szlovákia) súlyának növekedése volt 2014-ben. Új befektetők érkeznek a régióba, a kockázatvállalóbbak pedig távolabbra is elmerészkednek, hogy magasabb hozamot érjenek el, már csak azért is, mert Lengyelországban hiány van elérhető ingatlanokból. Várakozásaink szerint ez a trend folytatódni fog, és főleg Magyarország és Románia profitál a befektetők piacválasztási stratégiájának változásából.” – mondta Mike Attwell, a CBRE közép- és kelet-európai tőkepiacokért felelős vezetője.
 
A legkedveltebb befektetési célpontok az irodák, forgalmuk 61 százalékkal nőtt a régióban, de az ipari ingatlanok iránt is jelentősen, 39 százalékkal erősödött a kereslet. A kiskereskedelmi ingatlanok forgalma 7 százalékot esett, ennek oka az elérhető ingatlanok hiánya és nem a befektetők érdektelensége. A hotelek viszont kelendőbbek voltak, forgalmuk 15 százalékkal emelkedett tavaly.
 
„A hazai befektetési forgalom a régiónál gyorsabb ütemben nőtt 2014-ben, azonban elmaradt a korábbi várakozásainktól, mivel több nagy tranzakciót nem sikerült zárni az év végi hajrában. 2015 biztosan további növekedést hozhat a tavalyi évhez képest. Januárban közel 320 millió eurónyi ingatlan esetében az ártárgyalások már előrehaladottak, és további 300-350 millió euró értékű ingatlanállomány értékesítésére van eladói szándék.” – tette hozzá Borbély Gábor, a CBRE magyarországi kutatási és tanácsadási vezetője.
 

 

CBRE