Vállalkozói, befektetői és tanácsadói tapasztalattal rendelkező üzleti angyalok csatlakoztak a többek között Balogh Péter és Késmárki László, illetve Oszkó Péter nevével fémjelzett Power Angels csapatához (PA): az új tagok között van például Héjja Róbert, aki korábban az Argus Capital partnereként volt aktív a magántőke befektetések piacán, vagy Botond Szabolcs, aki számos technológiai vállalkozás alapítója, és az OXO cégcsoporttal már egyébként is volt közös befektetése a KitchenBoxban. Ezáltal nagyjából duplájára, közel félmilliárd forintra nőtt a PA tőkéje.

Az üzleti angyalok szupercsapataként emlegetett vállalkozás működése első 6 hónapjában 6 befektetésről kötött megállapodást. A SpringTab a Conor Fund ugyanekkora társbefektetése mellett a PA-tól 150 ezer eurót kapott; a startup a tartalomszolgáltatók és az e-kereskedelmi vállalkozások számára kínál pontosan célzott analitikai és perszonalizációs megoldásokat a közösségi médiából nyerhető információk és profiladatok alapján. A mesterséges intelligencia alapú fotóválogató és rendszerező megoldást fejlesztő Picturesqebe az austini International Accelerator kisebb összegű befektetése mellett 150 ezer dollárt invesztált a magyar cég. A natív tartalmak közösségi megosztásait katalizáló, ezáltal autentikusabb reklámot generáló BrandVee 75 ezer fontos befektetést kapott a londoni Collider csapatának hasonló összegű invesztíciója mellett. A Liber8Tech, amely a töltés nélküli design hardver technológiák piacán aktív, 50 millió forintot kapott; a PA jelenleg is tárgyal további intézményi befektetőkkel további nagyobb összegű tőkeemelésekről.
Az AeroGlassba, ami egy „augmented reality” navigációs megoldás, amely szemüveges hardver alapra fejlesztett kiegészítésekkel és speciális szoftverekkel nyújt vizuális információkat gyakorló pilóták számára, 150 ezer dollárt fektetett a cég, amit egy nemzetközi angyal kör további 150 ezer dollárral egészített ki. Az élettudományok területén aktív kutatók publikációs tevékenységét segítő HubSiencet indulásként 20 millió forintos összeggel támogatja a PA. A 6 startupot a PA csapata 500 cég és projekt közül választotta ki. „Év végéig még egy további tőkeemelést tervezünk és annak forrásait is számításba véve nagyságrendileg 20 hasonló jellegű befektetést tervezünk lezárni” – ismertette a jövőbeli terveket Oszkó Péter
 
A befektetési célpontok aktív felkutatása mellett a PA kiemelkedő szerepet visz a legnagyobb közép-kelet európai startup verseny, a CEE Lift Off! lebonyolításában is: a fődíj a PA 150 ezer eurós befektetési ajánlata, a zsűri tagja lesz Balogh Péter, Botond Szabolcs, Késmárki László és Oszkó Péter is. A tavalyi évhez hasonlóan csatlakozik a bírák közé a cseh Credo Ventures képviselője, Andrej Kiska, valamint a zsűri nemzetközi jellegét fogja erősíteni az osztrák SpeedInvest nevében Michael Schuster.




Power Angels