Új irodájuk helyszínéül a BIF tulajdonában álló Flórián Udvarra esett a választásuk, ahova 2019 negyedik negyedévében költöznek majd.

A Brown-Forman Magyarország képviseletében Fehér János, ügyvezető elmondta, hogy “Irodakeresésünknél kiemelt szerepet játszott, hogy a kollégák jól érezzék magukat a munkakörnyezetükben. A választott épületben sok a természetes fény és a parkosított környezet, és mindezt egy számunkra előnyös, óbudai elhelyezkedéssel sikerült megtalálni.”

Az óbuda szívében elhelyezkedő irodaház meggyőző szolgáltatási csomaggal rendelkezik, és a műemléki környezet még inkább kiemeli az épületet az észak-budai részpiac irodakínálatából. „A bérlőképviseleti tárgyalások során nagy hangsúlyt fektettünk ügyfelünk igényeinek maximális kielégítésére. A közel fél évig tartó közös munka során igyekeztünk megismerni a cég kultúráját és bízunk benne, hogy a Flórián Udvar felkészültsége és a környék szolgáltatásai hosszú távon nyújtanak biztos irodamegoldást megbízónk számára.” – tette hozzá Halász Kinga, a JLL irodabérbeadási tanácsadója.

A 10,300 négyzetméteres, “A” kategóriás Flórián Udvar nagy múltra tekint vissza, az épület egykor a Magyar Királyi Dohánygyárként működött, mely 2008 júniusában került átadásra a hozzá kapcsolódó épületegyüttessel együtt Óbuda központjában, a Flórián téren. Az irodaház szolgáltatásaiként egy 233 férőhelyes parkolóház, kerti teraszos belső étterem és kávézó, valamint egy közel 2.000 négyzetméteres parkosított belső udvar került kialakításra. Az irodaépület mind gépkocsival, mind tömegközlekedéssel és kerékpárral is kitűnően megközelíthető.

 

JLL