Ezzel a lépéssel a CE LAND integrált menedzsment csapata tovább fejleszti és erősíti szakmai erőforrásait, mellyel nem titkolt céljuk a jelenlegi és jövőbeni ügyfeleik összevont "AM/PM” menedzsmentjének, valamint esetlegesen stratégiai partnerekkel támogatott ”FM” igényeinek kiszolgálása.

Ahogy Széll Csaba tulajdonos partner fogalmaz: "Ezen örömteli lépéssel cégcsoportunk dinamikusan reagál a folyamatosan változó hazai ingatlanpiac aktuális trendjeire. Továbbra is valljuk, hogy csapatunk tapasztalt szakember gárdája a legfőbb garancia ügyfeleink stratégiai céljainak eléréséhez.”

„A CE LAND csapata fennállása óta folyamatosan számtalan ügyfél ingatlanüzemeltetési feladatait irányítja. Amit a közelmúltig kiszervezett partnereken keresztül tettünk e területen, azt most már házon belül, közvetlenül tudjuk végrehajtani ügyfeleink érdekében." - tette hozzá Balla Zoltán a CE LAND Management Kft. ügyvezetője.

Katalin, eddigi karrierje során a regionális ingatlan piac meghatározó nemzetközi tanácsadó, fejlesztő és szolgáltató cégeinél töltött be ingatlankezelői pozíciókat, ezen belül az elmúlt közel tíz évben a 'Strabag PFS Hungary AM/PM' vezetője volt. Decembertől a CE LAND csapatán belül "Ingatlankezelési vezető" pozícióban fogja ellátni a terület szakmai és vezetői feladatait.

 

CE LAND