Az idei év első felében a teljes tranzakciós volumen elérte a 283 millió EUR-t, melyből 231 millió EUR értékben hozamtermelő ingatlanok cseréltek gazdát, ami a legmagasabb érték 2011 óta. 2013 első félévéhez viszonyítva ez a szint 46%-os emelkedést jelent.

“Ezt követően 2014 harmadik negyedéve két befektetési tranzakció lezárásával indult összesen közel 50 millió EUR értékben, és hamarosan egy újabb ügylet is lezárulhat.” – mondta Vécsey Bence, a Colliers International magyarországi irodájának befektetési igazgatója, aki tanácsadóként működött közre mindkét közelmúltban lezárult intézményi tranzakcióban, a Skanksa által fejlesztett 18.000 négyzetméteres prémium irodaház - a Green House -, illetve egy Auchan által bérelt 37.000 négyzetméter méretű disztribúciós központ értékesítésében. A Green House eladása az első jelentős nyíltpiaci iroda tranzakció 2012 negyedik negyedéve óta, emellett sorozatban ez a Colliers International harmadik ügylete az idei évben a StefániaPark nemrég történt akvizícióját is figyelembe véve.

“A mai piacon az egyik legbiztatóbb jel, hogy a befektetők újra elkezdtek logisztikai parkokat is vásárolni, amik 2009 óta a legkevésbé kedvelt eszközök közé tartoztak.” – tette hozzá Vécsey.

A Colliers International előrejelzése szerint az idei évi befektetési volumen meghaladhatja az 500 millió EUR-t, ami az elmúlt három év legjobb teljesítményét jelentené.

A megnövekedett aktivitás több tényezőnek is köszönhető: a javuló magyar makrogazdaságnak, a relatív olcsónak számító hazai piacnak, a globálisan alacsony kamatkörnyezetnek, a befektetők kezében összpontosuló tőke nagyságának, illetve a mára már szélesebb körben elérhető finanszírozásnak.

Fontos, hogy megváltozott a befektetők összetétele is. Míg a piacot korábban domináló osztrák és német alapok szelektíven az értékesítésére fókuszálnak, addig brit és amerikai hátterű magántőke-befektetők, közel-keleti vásárlók és magyarországi intézmények aktívan keresik a lehetőségeket és véglegesítenek ügyleteket.

 „Árazásban új referencia szintekről talán még korai lenne beszélni, mindenesetre az első félév eredményei, illetve a folyamatban lévő ügyletek bizakodásra adnak okot.” – zárta Vécsey Bence.

 

Colliers