A lezárt tranzakciók volumene négy éve folyamatosan emelkedik, ezen belül a nettó kereslet aránya is folyamatos erősödést mutat. 2015-ben a nettó kereslet aránya elérte a 63%-ot, ami a szintén kiemelkedő éves nettó felszívással együtt 12,1%-ra nyomta le az átlagos üresedést. A száraz adatok gyakorlati jelentőségére Salamon Adorján, az ESTON International Zrt. vezérigazgatója mutatott rá: „2015. az irodapiac fejlődési ciklusát tekintve mérföldkő volt: a keresleti erősödés végre valódi motivációt jelenthet több irodafejlesztőnek, így új irodakoncepciók születhetnek, illetve korábban félretett tervek kerülhetnek leporolásra. A kínálati oldal bővülésére 2012. óta vár mindenki, de az új átadások mindeddig nem tudták átlépni a 70 ezer négyzetméteres küszöböt.” A tulajdonos-cégvezető szerint erre nem csak a piac „vérfrissítése” miatt van szükség, de további lökést adhat a 2015-ben szintén igen eredményes – korábban évekig negligált – ingatlanbefektetési szektornak is.

Pál Tamás, az ESTON Irodabérbeadási Divíziójának vezetője elmondta: „A tavalyi év során a minőségi irodaterületekre mutatkozó igény megugrása miatt számos esetben éleződött ki a piaci verseny; több esetben is párhuzamosan „licitáltak” a kiszemelt irodaterületre. A 2015-ös év legnagyobb tanulsága a bérlők számára a megfelelő időzítés kritikussága volt, erre minden esetben felhívjuk ügyfeleink figyelmét.”

Az új irodaház-kínálat szűkössége miatt a bérbeadók sok esetben már foglalt területek felszabadításával tudtak csak nagyobb összefüggő területet ajánlani az új bérlőknek (meglévő, kisebb bérlők áthelyezésével, illetve a bérlő futamidő előtti kiköltözésének motiválásával); ilyesmire korábban csak igen ritkán volt példa. Salamon Adorján szerint a keresleti felfutás idén is folytatódni fog: „A bérleti ügyletek száma és volumene – a piaci trenddel párhuzamosan – az ESTON-nál is jelentősen bővült, melynek kapcsán piaci részesedésünk 2015-ben 17%-ra emelkedett. Cégünk életében az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a lezárt tranzakciók mennyisége, 2015 negyedik negyedéve pedig a válságot követő időszak új rekordere lett. Optimisták vagyunk a folytatást illetően is: a megállapodások aláírása több esetben átcsúszott az idei évre, így nálunk az évkezdés semmi esetre sem tekinthető lassúnak. 2016-ra újabb kihívásokat állítunk magunk elé: a Nokia Networks 25 ezer négyzetméteres bérlőképviseleti ügyletével elnyertük a 2015-ös „Év Irodatranzakciója” díját, és terveink szerint idén is sikerül kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanunk.”

 

 

ESTON International