2017-ben a CBRE tőkepiaci csapata az elmúlt évtized legnagyobb ingatlan-tranzakciója, az Aréna Plaza eladásának lebonyolításában vett részt és a CBRE lett a legnagyobb irodapiaci tranzakció tanácsadója is. Ezeken az ügyleteken túl, a CBRE összesen 780 millió euró értékű tranzakcióban képviselte valamelyik felet és az év végéig még további 140 millió eurónyi tranzakció lezárása várható.

A CBRE kiskereskedelmi tanácsadói a hagyományos bevásárló-utcákra fókuszálva új, kiemelt lokációkat talált a Vapianónak a Vörösmarty téren, Andrássy úti üzlethelyiséget szerzett a PINKO-nak, a Maria Rinaldinak és a ROLEX-nek. Továbbá Debrecenben a Medicovernek segített új lokációt találni. Illetve a hagyományos bevásárló-utcai fókusz mellett a bevásárlóközpontokra dedikált csapata is rendkívül aktív volt. A Pólus Centerbe új multiplex üzemeltetőt költöztetett és új Tiger és OXO Bubble Tea üzlet is nyitott. E mellett a Champan Taylor tervei alapján újraálmodott és hamarosan teljes átalakításra kerülő új Campona kiskereskedelmi koncepciótervein is dolgoznak, a Csillagvár bevásárlóközpont tervei mellett. A CBRE kiskereskedelmi csapata 2017-ben 73 tranzakcióban nyújtott már tanácsadást.

„Nagyon örülünk a presztízst jelentő idei CIJ-díjaknak. Fő célunk, hogy folyamosan javítsunk szolgáltatásaink színvonalán magyar és nemzetközi ügyfeleink számára egyaránt – ezek a díjak pedig további biztatást jelentenek számunkra.” – mondta Kibédi Varga Lóránt, MRICS, a CBRE magyarországi ügyvezető igazgatója.

A „CIJ Awards”
A Construction and Investment Journal (CIJ) Europe 2000-ben alapította meg a „CIJ Awards” díjat, amit minden országban az év legjobbjának választott ingatlanpiaci szereplő, illetve ingatlanpiaci projekt kap, számos kategóriában. Az indulókat egy, elismert ingatlanpiaci szakértőkből álló zsűri választja ki, majd nyilvános szavazás alapján derülnek ki az egyes kategóriák győztesei.

 

CBRE