A vállalat piaci részesedése ebben a félévben 24 százalék volt az ügynöki piacon.  A tranzakciók 45 százaléka új szerződéskötés, a 34 százalék szerződéshosszabbítás, 18 százalék bővülés volt és a vállalat egy előbérleti szerződést kötött, mely a teljes bérbeadásának 3 százalékát tette ki ebben a félévben.

Szántó Tamara MRICS, Partner, a Cushman & Wakefield budapesti irodabérbeadási vezetője elmondta: “A budapesti irodapiac nagyon sikeres félévet zárt, közel 172 000 négyzetméter bérbeadással (ügynöki piac) és ez az időszak hasonlóan sikeres volt a Cushman & Wakefield számára is. A teljes budapesti ügynöki piaci bérbeadási volumen 24 százalékának megkötése és 3 új megbízás elnyerése ebben a félévben nagy siker a csapatnak, mely az ügyfeleinkkel ápolt szoros kapcsolat gyümölcse. Több folyamatban lévő ügyletünk és a további lehetőségink alapján biztosak vagyunk benne, hogy az év második 6 hónapja is hasonlóan sikeres lesz számunkra és számításaink szerint további 50 000 négyzetméter területet közvetíthetünk az év végéig.”

A Cushman & Wakefield-nél rendkívül büszkék vagyunk jelenlegi irodabérbeadási megbízásainkra, valamint arra, hogy mind globális vállalatokkal, mind kisebb helyi cégekkel is együtt dolgozhatunk. Csapatunk Bérbeadókat és Bérlőket is képvisel és 2017-ben a Construction and Investment Journal (CIJ) a legjobb irodabérbeadó ügynökséggé választotta Magyarországon.

 

Cushman & Wakefield