Budapesten a következő évekre tervezett közel 800 ezer négyzetméter irodaterület fejlesztést lelassíthatja a pandémia okozta „válsághelyzet”, de a gazdaság talpra állása után több, mint ötödével bővülhet a jelenleg közel 4 millió négyzetméternyi modern bérirodaterület a fővárosban. Ezen új fejlesztések ideális elhelyezésében hangsúlyos szerepet játszanak a nem belvárosi, azonban infrastruktúrával jól ellátott városrészek is. Ezeken a területeken jelenleg 8 projekt áll fejlesztés alatt, több mint 280 ezer négyzetméteren.

Az épülő irodaházak mellett figyelembe véve a még csak tervezett beruházásokat, a fejlesztési volument illetően Dél-Pest hamarosan beéri Dél-Budát, összesen közel 200 ezer négyzetméternyi előkészítés alatt álló, vagy már épülő irodaterület-fejlesztéssel, ami kiemelkedő új bériroda volument jelent. A WING- Eltinga kutatása szintén ezt a részpiacot elemzi a Népliget környékére koncentrálva, amely Budapest városfejlesztési terveiben is kiemelt területnek számít a következő években. A térségben a korábban elhanyagolt zöldterületek megújulnak, városi parkok mellett új kulturális és sportlétesítmények épülnek és teszik még vonzóbbá az irodai, munkahelyi környezetet is. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a továbbfejlesztés alatt álló Dél-Pesti Centrumkórház, a Duna Medical Center megnyitása és a SOTE megannyi létesítményének közelsége kiemelt egészségügyi központtá is teszik a régiót.

A 2020-as pandémia következtében a közeljövőben hangsúlyosabb szerepet kapnak a városi közlekedési útvonalak gócpontjaihoz közvetlen közel eső munkahelyek és az urbanizáció – állapítja meg a JLL kutatása. A WING által vizsgált ferencvárosi térségben az ott élő munkaerő tekintetében sokat jelent, hogy a kétezres években beindult a IX. kerületi lakásrehabilitáció és új lakásépítés, amelynek – sok esetben a környező egyetemeken képzett – fiatal lakossága a környező irodai övezetekben találta és találja meg munkahelyét. A városrész a mai napig vonzza a fiatalokat, a friss egyetemi diplomájukkal egyre többen választják bérelt, vagy saját otthonuknak a kilencedik kerületet. Dél-Pestről, mint a megfizethető kiterjesztett belvárosként rehabilitálódó Ferencvárosból húsz percen belül elérhető a főváros központi része és a legnagyobb egyetemek.

Mint azt a JLL „The Future of Office Demand” tanulmánya is alátámasztja, folyamatosan növekszik az igény a vállalatok számára fontos diplomás munkaerő részéről, hogy az irodához kötött tevékenységeket a lakóhelyükről könnyen elérhető városrészekben végezhessék, elősegítve ezzel az ingázással töltött idő és károsanyag kibocsátás csökkentését, egyúttal ez ideálisabb a munka magánélet egyensúlya szempontjából is. Ezen megállapítás fontosságát támasztja alá a nemzetközi tanácsadó által 3 000 irodai dolgozó körében végzett felmérése is. A válaszadók 49%-a számára az otthoni munkavégzés egyik legfőbb előnye az irodai munkavégzéssel szemben az utazásnál megtakarított idő volt. Az a vállalat tehát, aki időben reagál a megváltozott igényekre, és eléri, hogy minél közelebb béreljen irodát a számára fontos fiatal munkaerőhöz, nem csak alkalmazottai elégedettségét növelheti, de ökológiai lábnyomát is csökkentheti a kevesebb ingázásnak köszönhetően.

Fontos ugyanakkor leszögezni, hogy a fent hivatkozott tanulmány arra is rávilágított, hogy az irodai munkavégzés sokkal inkább elősegíti a munkavállalók közti együttműködést és ösztönzőleg hat az innovációra, ami a helyettesítő technológiák számára az egyik legnagyobb kihívást jelenti. A kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy az otthoni munkavégzés kapcsán a dolgozók számára az irodai lét leginkább hiányzó eleme az emberi interakció és a kollégákkal való szocializáció (44%), amelyet a kollektív munkavégzés követ (29%).

A munkavállalók fenti igényeinek változásával várhatóan a vállalatok is egyre inkább arra törekednek majd, hogy irodáik lokációja kövesse az urbanizációs trendeket, és elérhető távolságra legyenek a fontos városi csomópontoktól. Dr. Würsching Péter elmondása szerint „ezzel párhuzamosan a fejlesztők feladata pedig, hogy alkalmazkodjanak a vállalatok újragondolt lokációs stratégiájához, ami hosszú távon nagyobb hangsúlyt fektet a változatos piaci ökoszisztémára. Továbbra is fontos szerepe lesz a fizikai iroda meglétének az innováció és a csapatszellem elősegítésében, valamint a munkavállalók produktivitásának fenntartásában, ám nem mindegy, hogy milyen minőséget és flexibilitást ad a bérelt épület. A WING fejlesztésében épülő Liberty irodaház ebből a szempontból is előnyös adottságokkal rendelkezik, hiszen dél-pesti, közlekedési csomópontban lévő fekvése miatt megfelelhet az újragondolt lokációs elvárásoknak és a bérlők igényeire szabott, rugalmas megoldásokat tud kínálni.”

A WING felkészülten áll a megváltozott elvárások elé, például teret enged az irodatér felhasználás, tervezés és fejlesztés evolúciójának. A részpiacon a már felépült irodaházak közelsége további előnyöket jelent az új beruházások számára, közelebb hozza egymáshoz a cégeket, segíti az együttműködést, illetve a szolgáltatások koncentráltságát is javítja. A ferencvárosi térségben olyan vállalatok találtak már otthonra, mint a Telekom, az Allianz, a MÁV, a Morgan Stanley, a K&H, a WING, illetve a Vodafone, csak a legnagyobbakat említve.

 

JLL