A C épület 2015 júliusában kerül majd átadásra és hozzávetőlegesen 18,200 négyzetméter lesz, földszinten és hat emeleten. Az átadás után a General Electric Healthcare várhatóan kb. 6,500 négyzetméter irodaterületet foglal majd el a felső emeleteken, valamint egy laboratórium egység is kialakításra kerül a földszinten.

GE Healthcare egy globális, a betegellátást alapvetően megújító egészségügyi technológiákat fejlesztő és gyártó vállalat, mely egészségügyi képalkotással, információ-technológiai rendszerekkel, egészségügyi diagnosztikával és betegfelügyelő rendszerekkel foglalkozik és jelenleg több, mint 46,000 embert alkalmaz világszerte. A közép-európai regionális kereskedelmi és szolgáltató központja mellett, a GE Healthcare egy világszintű szoftver központot épített ki Budapesten, mely egy továbbfejlesztett orvosi képfeldolgozó programra, egészségügyi analitikai eszközökre és egy vállalati internetes felületre fokuszál.

A C épület fejlesztése 2013 év végén az A épület sikerének hatására kezdődött meg, mely csupán 6 hónappal az átadás után teljes bérbeadottságnak örvendett (olyan bérlőkkel, mint a Sykes, az Enterprise Comminucations és a GE Corporate). Ezzel párhuzamosan az Atenor a B épület építésébe is belekezdett, mely máris komoly érdeklődőket vonz és melynek várható átadási ideje 2015. november. Átadásakor a B épület kb. 23,000 négyzetméter lesz majd, melynek köszönhetően 2015 végére a Váci Greens irodakomplexum 58,000 négyzetméter A kategóriás irodaterületet foglal majd magában.

A Váci Greens irodaközpont sajátosságai (nagy, hatékonyan kihasználható szintek, kiemelkedő műszaki és zöld (BREEAM “Excellent”) paraméterek, az alacsony üzemeltetési költség, a könnyű megközelíthetőség és a nagy zöld területek) kiváló lehetőséget nyújtanak a budapesti irodapiacon.

Borbély Zoltán, az Atenor projekt igazgatója elmondta: “Rendkívüli örömmel tölt el minket, hogy a GE Healthcare hamarosan a C épületbe költözik. A C épület minden téren a legjobb szolgáltatásokat nyújtja majd a vállalat részére, mely hatással lesz a cég hosszú távú Budapest iránti elkötelezettségére is.”

Reich Lajos a GE Magyarország ügyvezető igazgatója és egyben a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója hozzátette: “Új irodánk kiválasztásakor nagyon fontos szempont volt a kiemelkedő minőség és a jó elhelyezkedés, a régi tehetségek megtartása és az új tehetségek vonzása, hiszen egy globális szoftver központot kívánunk itt létrehozni. Célunk egy olyan inspiráló munkakörnyezet és elrendezés kialakítása, mely serkenti a kreativitást. Ezen szempontokat figyelembe véve esett a választásunk a Váci Greens irodaházra és már nagyon várjuk a jövő nyári költözést.”

David M Johnston Associate, a C&W budapesti irodabérbeadási vezetője a tranzakcióval kapcsolatban elmondta: “A jelenlegi piaci helyzetben ez egy nagyon jelentős tranzakció, mely tisztán mutatja, hogy az ilyen és ehhez hasonló nagyméretű bérlőknek jóval a szerződésük lejárta előtt el kell kezdeniük foglalkozni a költözéssel, hogy a lehető legmegfelelőbb megoldást találhassák meg. A Váci Greens minősége és rugalmassága egyre több olyan nagy bérlő érdeklődését kelti fel, mint a GE Healthcare és biztosak vagyunk benne, hogy a még szabadon lévő területekre is hasonló bérlők érkeznek majd.”

A teljes Váci Greens irodakomplexum 5 épületből áll majd, eléri a 100,000 négyzetméter teljes bérbeadható területet és Budapest legnagyobb irodafejlesztési projektje lesz. Az Atenor saját tőkéből finanszírozza az építkezést. Az ’A’ épület volt az első budapesti irodaház, amely 2011-ben elnyerte a BREEAM ’Excellent’ minősítést. Az irodaépület az M3 metró vonalán fekszik a Forgách utca és a Gyöngyösi utca megállók között, a Duna Plaza bevásárlóközpont közvetlen vonzáskörzetében. Az épület 6 emeletből és 3 parkoló szintből áll. A Váci úti irodafolyosó jelenleg a legkeresettebb üzleti lokáció Budapesten.

 

Cushman