A DBH Group múlt csütörtökön, október 9-én a budapesti Európa Hajón több mint 200 meghívott üzleti partner és munkatárs körében ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A DBH Group hollandiai anyacégének elődjét 1994-ben Maastrichtban alapították magyar és holland önkormányzatok és fejlesztési ügynökségek.

A z akkori Development Bridge Head szervezet a hollandiai külföldi közvetlen befektetéseket kezelte a közép-kelet-európai régióban, elsősorban Magyarországon. Megnyitó beszédében Jean Severinjs, a hollandiai Limburg tartomány önkormányzatának nemzetközi projektigazgatója – a DBH egyik eredeti alapítója – emelte ki a DBH Group első éveinek fontosabb momentumait.

- Az első években a DBH alapítványként működött, de már ekkor is üzleti céllal. Visszatekintve azt mondhatom: hogy ez volt az egyik legsikeresebb projekt, amelyet regionális kormányzatként valaha támogattunk – fogalmazott Jean Severinjs. Tisztelete jeléül Theo Bovens, a hollandiai Limburg tartomány kormányzója videóüzenetben köszöntette a résztvevőket.

- Az évek során megtanultuk, hogy régiós szinten erősnek kell lennünk annak érdekében, hogy ki tudjuk szolgálni a nemzetközi ügyfeleinket. Sok energiát és erőforrást helyezünk arra, hogy fejlesszük üzleti tevékenységünket Közép- és Kelet Európában. Ugyanakkor tovább kell szélesíteni a DBH jelenlétét Nyugat-Európában is – hangsúlyozta Erdei Sándor, a DBH Group alapító-vezérigazgatója ünnepi beszédében.

Hozzátette: – A központi régióink mellett előre is tekintünk és tovább szélesítjük a szolgáltatási és befektetési portfóliónkat a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, elsősorban Törökországban és Azerbajdzsánban. Az amerikai lábunk is egyre fontosabb lesz, ahogy a startup portfóliónkból egyre több cégnél kerülünk közelebb az exithez. Emellett továbbra is fókuszálnunk kell az innovációra és tovább kell erősíteni azt a vállalatunk minden szintjén.


Terjeszkedés új területeken és üzletágakban

Működésének első öt évében a holland anyavállalat számos közvetlen külföldi tőkebefektetési projektet valósított meg, és elkezdte az üzleti szolgáltatási portfóliójának kiépítését. A pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó DBH Finance üzletág 1999-ben alakult, és azóta több mint 2 millió tranzakciót könyvelt le, csaknem 200 ezer adónyilatkozatot adott be és összesen 33 ország ügyfeleit szolgálta ki.

A DBH Group 2005-ben nyitotta meg közép-kelet-európai központját Budapesten. Két évvel később a DBH Group megnyitotta első szolgáltatott irodaközpontját és megalapította a DBH Serviced Office üzletágat, amely szolgáltatott, virtuális és készenléti irodákat, tárgyalókat, konferenciatermeket, rendezvényszolgáltatásokat és kapcsolódó irodai adminisztrációs menedzsmentet kínál.

A DBH Investment 2010 óta összesen 10 startupba és innovatív vállalatba fektetett be. A kockázatitőke-alap olyan befektetési lehetőségeket céloz, amelyek már túlléptek az üzleti angyal fázison, elsősorban az innováción alapuló technológiai iparágakban.

2010-ben alakult meg a DBH Group informatikai szolgáltatásokkal foglalkozó üzletága, a DBH IT Services, amely az Exact Software hivatalos viszonteladója Magyarországon, Romániában és Hollandiában és szeretne más országokba is terjeszkedni a régióban.

A cégcsoport alapítása óta felhalmozott projektmenedzsment tapasztalatokon alapulva, 2011-ben a DBH Group megalakította a DBH Project Management üzletágat, amely pályázati és projektmenedzsmenttel, hazai és nemzetközi kutatási-fejlesztési projektekkel és hitelmenedzsmenttel foglalkozik. Az elmúlt három évben a DBH Project Management 19 országban több mint 150 sikeres projektet zárt le, és 100 millió euró külföldi közvetlen tőkebefektetést hozott a közép-kelet európai régióba.

A vállalat két évtizedes befektetési tapasztalatára építve és a fiatal, tehetséges vállalkozók iránti elkötelezettséget demonstrálva a cégcsoport 2013-ban megalakította a DBH SeedStar üzletágat, amely a nemzetközi üzleti fejlesztésre, magvető (seed) finanszírozásra és a startup vállalkozások inkubációjára specializálódott. A DBH SeedStar széleskörű nemzetközi ügyfélkapcsolatokkal és projektcsapatokkal rendelkezik Hollandiában és Magyarországon annak érdekében, hogy a regionális és nemzetközi befektetési kapcsolatokat promótálja.

A DBH Group további szolgáltatásairól, illetve eredményeiről bővebb információt talál a cégcsoport 20 éves születésnapjára készült microsite-on, illetve a 20 év eredményeit összefoglaló rövidfilmben.


http://20.dbh-group.com

http://youtu.be/QIepiIrenpI

 

 

DBH