A kaliforniai központú Veeva az elmúlt években jelentősen kiterjesztette működését a világon. A cég Európában is hangsúlyos jelenléttel bír, Barcelonában, Párizsban, Londonban és Budapesten is vannak irodái. Ügyfelei között egyaránt megtalálhatóak a világ legnagyobb gyógyszergyárai és a feltörekvő biotechnológiai vállalkozások. „Örömünkre szolgál, hogy egy ilyen innovatív és úttörő vállalat, mint a Veeva, az Alkotás Pointot választotta magyarországi központjául. Döntésük is jól példázza az irodaház népszerűségét a vállalati bérlők körében.” – nyilatkozta David Brodersen, az Alkotás Office Complex igazgatója.
 
„Mind a Veeva, mind az Alkotás Point képviselői különösen együttműködőek voltak a tárgyalások során, így a szerződést kevesebb, mint két hónap alatt megköthettük - ez ritka egy ilyen méretű ügylet esetében Magyarországon.” – tette hozzá Varga Judit, a tulajdonost képviselő CBRE irodaügynökségi vezetője.
 
„Ügyfelünk kitűnő elhelyezkedésű, magas minőségű irodát keresett, és kész volt a lehető legkorábbi időpontban beköltözni. Az Alkotás Point nemcsak jó munkakörnyezetet, de további bővülési lehetőségeket is ajánlott a Veeva részére.” – mondta Salamon Adorján, az Eston International vezérigazgatója.
 
„Megtisztelőnek érezzük, hogy részese lehetünk a főváros történetének, és budapesti bővülésünk lelkesedéssel tölt el bennünket.” – mondta Tompa Alex, a Veeva Hungary Practice Managere, és hozzátette: „Az elmúlt három évben megháromszoroztuk munkatársaink számát Magyarországon. Bővülésünk egybecseng a cég folyamatos növekedésével Európában és azzal a képességünkkel, hogy igazi tehetségeket nyerjünk meg a szolgáltatások, pénzügy, terméktámogatás és termékfejlesztés területére Budapesten.”
 

 
CBRE