A WING pedig az irodapiacon elért eredményeiért elnyerte az „Év irodafejlesztője” díjat (Office Developer of the Year 2017). 2017-ben a vezető magyar ingatlanvállalkozásnak összesen öt folyamatban lévő fejlesztése közül három irodaberuházás – Magyar Telekom székház, Ericsson Ház, Skylight CITY –, amelyek volumenében az irodapiac jelentős részét fedik le, egy logisztika csarnok fejlesztés az East Gate Business parkban és a vállalat építi az ország első repülőtéri szállodáját.


A kilencedik alkalommal a Marriott Hotelben megrendezett eseményen több mint 120 vezető ingatlanpiaci szakember vett részt. A CIJ által létrehozott díj az egyik legrégibb szakmai elismerés a régiós kereskedelmi ingatlanpiacon, ahol a piac legkiemelkedőbb teljesítményei mérettetnek meg.


„A WING-nél végzett munkám során törekszem arra, hogy az eredményesség mellett a szakmaiságot, a megbízhatóságot és a tisztességet képviseljem. A most átvett CIJ díjak annak elismerései, hogy ez a törekvés az ingatlanpiac számára, mind a WING teljesítményén keresztül, mind az én és kollégáim munkája révén értéket képvisel. Nagy megtiszteltetés számomra a szakma megbecsülése” – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Az elmúlt években a WING megerősítette pozícióját, mint Magyarország vezető ingatlanfejlesztője. Egy sok munkával teli és sikeres időszakon vagyunk túl. Számos projektet indítottunk és adtunk át, elsőként a hazai ingatlanfejlesztői piacon beruházásaink finanszírozásához kötvény programot indítottunk és sikeres tranzakciókon vagyunk túl. A munka pedig nem áll meg. A díjak megerősítenek bennünket abban a hitben, hogy munkánk révén valódi értéket teremtünk.”

 

WING