A CityZen a ConvergenCE igantlanbefektető és vagyonkezelő egyik egyedülálló rekonstrukciós projektje. Az eredeti épületet 1996-ban adták át, ez volt a Váci út egyik első „modern” irodaháza. Két évtizeden át Duna Office Centerként ismerhettük, majd a ConvergenCE segítségével 2016-ban teljesen újjáépült. A CityZen magas színvonalú, A-kategóriás irodaépület kiváló elhelyezkedéssel, a Váci és a Dózsa György út kereszteződés közvetlen közelében. „Büszkék vagyunk rá, hogy a CityZen újjászületésével megmutattuk, hogy egy elhanyagolt épületből is lehet jól működő, A-kategóriás irodaházat fejleszteni. Megláttuk benne a lehetőséget, hiszen elhelyezkedése és szerkezete kiváló volt, ám minden mást újra gondoltunk benne” – tette hozzá Zeley Csaba, a ConvergenCE vagyonkezelési igazgatója.

Az Invitel Távközlési Zrt. a vállalat dolgozóinak érdekeit szem előtt tartva választotta a CityZent.
„2018 júniusától az Invitel Távközlési Zrt. a DIGI Csoport tagjává vált, ezért fontosnak tartottuk, hogy a hasonló területen dolgozó munkatársak a lehető legközelebb kerüljenek egymáshoz és minél előbb megismerkedjenek. Döntésünkben az is szerepet játszott, hogy az új irodaközpont a város bármely pontjáról könnyen megközelíthető, modern környezetben található, technikai megoldásai és egyéb hozzáadott értékei pedig kiváló körülményeket teremtenek a hatékony, kiegyensúlyozott munkavégzéshez” – mondta el az Invitel képviseletében Dragos Spataru, a DIGI ügyvezetője.


ConvergenCE