A 2011-ben indított Zöld Iroda projekt részeként többek között létrehoztak egy olyan mutatót, mely mérhetővé és összehasonlíthatóvá teszi, hogy az irodák mennyire környezettudatosak, és milyen hatékonyan gazdálkodnak erőforrásaikkal. Ez a mutató az irodai ökológiailábnyom-kalkulátor, mely a projekt honlapján elérhető, és bárki számára hozzáférhető.

„A program indulása óta két tréninget is tartottak Csíkszeredában. Az elsőn gyergyószentmiklósi és csíkszeredai cégek, szervezetek vettek részt, a második tréningen pedig az erdélyi Caritas-irodák munkatársai” – tudtuk meg Molnár Judith projektmenedzsertől. Azon cégek közül, amelyek csatlakoztak a projekthez, és lépéseket tettek irodai tevékenységeik zöldesítésére, hármat kijelöltek, hogy részt vegyenek az első európai zöld iroda versenyen. Az elbírálás júliusban és augusztusban zajlik, a díjátadóra pedig novemberben kerül sor Brüsszelben.

„Reméljük, kedvet kapnak más cégek is, és csatlakoznak a zöld programhoz, hiszen környezettudatos lépésekkel költségeket lehet csökkenteni, meglátszik többek között az energia- és a papírfogyasztásban. Ráadásul a külső megítélésük is javulhat a cégeknek” – sorolta a Zöld Iroda program előnyeit Molnár. A Gyulafehérvári Caritas sepsiszentgyörgyi szociális irodájától Sánta Tamás is részt vett a projektben. „Őseink, anélkül hogy tudták volna, mi az, hogy ökológia, vigyáztak a környezetre. A székely gazdaszellemben benne van, hogy ne pazaroljon. Az irodákban is sokat tehetünk, hogy ne égessük fölöslegesen a villanyt, ne folyassuk a vizet, mert a saját zsebünk érzi meg a pazarlást” – vélekedett Sánta.

Az ökoiroda projekt ismertetését követően Bors István, egy marosvásárhelyi, építkezéssel foglalkozó cég fejlesztési igazgatója bemutatta az első romániai Zöld Irodaházat. Az ingatlant Marosvásárhelyen építették uniós forrásból, lényege, hogy energiatakarékos, és teljes automatizáltság jellemzi. A rendezvényen továbbá oklevéllel és cserepes virággal értékelték a programban részt vevő vállalkozások és szerveztek munkáját, majd Kolumbán Gábor az Ökológiai szemlélet a gazdaságban a közösségi vállalkozáson keresztül című előadását hallhatták a jelenlévők. Az Európai Zöld Irodahálózat projektet egyébként az Európai Unió Leonardo da Vinci-programja finanszírozza. A nemzetközi projektben hat ország hét szakmai szervezete vesz részt.

 

 

birouinfo.ro