Kevin Turpin, a Colliers International CEE regionális piackutatási vezetője szerint “A tanulmányban található adatok és piaci paraméterek mellett bemutatunk emberekkel és üzletekkel kapcsolatos információkat, helyi kormányok által nyújtott támogatásokat, illetve erre a rendhagyó időszakra vonatkozó trendeket és kilátásokat a CEE régió ingatlanpiaci szektoraira.”

A Csomag fontosabb megállapításai:
•    A CEE régió országai az elsők között vezettek be mind az emberekre, mind a cégekre vonatkozó korlátozó intézkedéseket, amelynek köszönhetően relatív alacsonynak mondható a megbetegedések száma ezen országokban. Bízunk benne, hogy ez a továbbiakban is így marad, azonban a tesztek hiánya miatt félrevezetők lehetnek a bejelentésre kerülő számok.
 
•    A régió kormányain erős nyomás érezhető annak érdekében, hogy az emberekre, vállalkozásokra és gazdaságokra vonatkozó segítő csomagokat jelentsenek be. Ezen intézkedések egyre gyakrabban bejelentésre kerülnek, azonban hatásuk csak idővel lesz érzékelhető.
 
•    A régió gazdaságain a többéves növekedést követően szintén erős a nyomás. Ennek hatása nagyban függ majd a járvány hosszától és az azt követő, várható fellendüléstől, azonban minden gazdaságban számítani kell csökkenésre, vagy recesszióra 2020-ban.  
 
•    A régió irodapiacain a legutóbbi időben erőteljes fellendülési szakasz volt megfigyelhető. Kiemelten fontos lesz annak a szerepe, hogy a bérbeadók, a bérlők, illetve az ingatlanpiac minden résztvevője megtalálja a jelenlegi helyzetre vonatkozó legjobb megoldást. A munkavállalók többsége távolról dolgozik, míg az építési munkálatokban csúszások várhatóak.
 
•    A régió kiskereskedelmi piacát érintik legérzékenyebben a korlátozási rendelkezések. A legtöbb, nem létfontosságú termékeket kínáló üzlet bezárt. Az e-kereskedelmi – azon belül az élelmiszeripari - platformok azonban kiemelten jól teljesítenek és nagy kereslettel szembesülnek.
 
•    A regionális ipar is nagy kihívásokkal találja magát szemben, hiszen a nagyobb autógyárak bezárták kapuikat, mely az őket kiszolgáló cégeket is érinti. Ahol erre adottak a lehetőségek, több cég is átállt a nagy kereslettel rendelkező egészségügyi és higiéniai termékek előállítására.
 
•    A régió logisztikai piacán is komoly változások tapasztalhatók, hiszen az e-kereskedelemben érintett cégek komoly erőfeszítéseket tesznek az emberek és cégek által támasztott megnövekedett igények kielégítésére. Emellett a rövidtávú raktározásra és szállításra vonatkozó igényben is növekedés tapasztalható.
Az infografikus csomag is megtalálható a Colliers által létrehozott microsite oldalunkon, ahol áttekintések és javaslatok is találhatók a COVID-19 által okozott helyzetről.

 

Colliers