„Örömünkre szolgál, hogy a CPI Property Group minőségi irodaházait joint-exclusive ügynökségként képviselhetjük. A megállapodásban szereplő portfolió a legkülönbözőbb bérlői igényekre is megoldást kínál; a pár száz négyzetméteres irodaegységtől és retail területektől, a több ezer négyzetméternyi egybefüggő területekig.” – mondta el Salamon Adorján, az Eston International elnök vezérigazgatója. Hozzátette: „A kiemelten magas működtetési hatékonysággal bíró CPI Group ingatlanai közismerten jó ár-érték aránnyal bírnak, az irodapiac legkeresettebb lokációin;  a Váci úton és Budaörs nyugati részén. Ennek megfelelően, az épületek iránt már most élénkülő érdeklődést tapasztalunk.”

Lovro Adrienn, a CPI Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: „Az Eston International csapatával korábban is szoros szakmai kapcsolatot ápoltunk. A cég eddigi tevékenysége és sikere kellő referenciát nyújtott az együttműködésünk megalapozásához. Irodaépületeink minősége önmagában is nagy vonzerőt jelent, mindemellett úgy gondoljuk, hogy a bérlői igényeket előtérbe helyező cégfilozófiánk megfelelő kommunikációjával és az Eston team kiterjedt kapcsolati hálójával tovább növeli a bérbeadás hatékonyságát.” Az ügyvezető kiemelte: „A Váci úton található Balance Irodaházban a közeljövőben nagyléptékű felújítási-átalakítási munkálatokat végzünk, mely nyomán az épület megújul, és a jelenleginél is modernebb, ergonomikusabb munkakörnyezetet biztosít.”

A jelenlegi megállapodásban érintett irodaépületek közül kettő az irodapiac meghatározó részpiacán, a Váci úti irodafolyosón helyezkedik el (Balance Irodaház, Váci út 99. és Gateway Irodaház, Népfürdő u. 27.), egy pedig Budaörs közkedvelt, nyugati üzleti negyedében található (Budaörs Office Park, Budaörs, Szabadság út 117.). Az épületek megközelíthetősége kiváló, környezetükben számos szolgáltatás is a bérlők rendelkezésére áll.

 

Eston