Célunk változatlanul a Tulajdonosok, illetve Befektetők profitjának maximálása a Bérlők elégedettségének növelésén keresztül. Elsődleges számunkra az ügyfélélmény biztosítása, melynek köszönhetően egy megbízásunkat sem mondták még fel! Megközelítésünk eredményképpen PM üzletágunk mára az ESTON működésének egyik alappillérévé vált, az általunk kezelt hazai iroda portfólió meghaladja a 180 ezer négyzetmétert, és folyamatosan bővül.

Az Év Irodája verseny névadó kategóriájának díját az Arch-Studio által az ACG kreatív ügynökség részére tervezett minden ízében 21. századi, innovatív iroda nyerte el, melynek kialakítását az ESTON Projekt Menedzsment csapata végezte. A Margit Palace Irodaházban található iroda koncepciója az emberi 6 érzéken alapul, mely nemcsak innovatív és művészi, de funkcionalitását tekintve is kiemelkedő. A kialakítás során fontos volt, hogy a különböző osztályok egymáshoz közel, de ugyanakkor nyugodtan tudjanak dolgozni és legyen lehetőség a munka mellett a relaxációra és az elmélyedésre is.

De nemcsak Az Év Irodája díjnyertes projekt részesei lehettünk, hanem büszkén adhatunk hírt arról is, hogy az ESTON nyerte el Az Év Property Management Cége elismerő díjat!  

Az Év Irodája verseny az egyik legnívósabb, szakmailag méltán elismert esemény, mely minden évben azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy támogassa és díjazza azokat a cégeket és piaci szereplőket, akik maradandó és követendő értékeket teremtenek a hazai ingatlanpiacon. A verseny idén hetedik alkalommal került megrendezése és minden eddigi rekordot megdöntött, ugyanis 9 kategóriában összesen 136 pályázat érkezett. Ezért különösen büszkék vagyunk rá, hogy az ESTON csapata két díjazott projekt kapcsán is érintett lehetett!

A díjról Salamon Adorján, az ESTON ügyvezető igazgatója így nyilatkozott: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sikereket érhettünk el, és elnyerhettük Az Év Property Management Cége megtisztelő címet az idei Az Év Irodája Gálán! Köszönjük Megbízóinknak a belénk fektetett bizalmat és a nagyra becsült ingatlanszakmai zsűrinek az elismerést!”


ESTON