2013 második negyedévében tovább nőttek az európai kereskedelmi ingatlanbefektetések, 6 százalékkal felülmúlva az első negyedév befektetéseit. A tranzakciók összértéke 32,6 milliárd euró, ami 22 százalékkal több, mint a tavalyi második negyedév teljesítménye, így Európa 2007 – a pénzügyi válság kitörése – óta a legjobb negyedévet tudhatja magáénak.
 
A határokon átnyúló befektetetések is tovább nőttek Európában, mind abszolút értékben, mind a piac arányában. Az év első felében a külföldi vevők a tranzakciók (értékének) 44 százalékában vettek részt, szemben a 2012-es első félév 40 százalékával. Jelentős változás következett be a határokon átnyúló ingatlanbefektetések esetében: Európa más országaiból érkező befektetők tranzakcióinak aránya már csak 16 százalék, míg 2011-2012 során ez az arány még 20 százalék körül ingadozott.
 
Az Európán kívülről érkező intézményi befektetők egyre fontosabb szerepet játszanak a kontinensen: 2013 első felében hozzájuk tartozott a tranzakciók 28 százaléka. (2012 hasonló időszakában még csak 19 százalék volt). A nem európai befektetők csoportjában is jelentős változás történt: a teljes piac egyre nagyobb, ma 13 százaléka köthető észak-amerikai befektetőkhöz, hozzájuk tartozik a határon átnyúló tranzakciók 24 százaléka. A közel-keleti vásárlók is egyre érdeklődőbbek: övék a piac 9, a határon átnyúló tranzakciók 21 százaléka. A közel-keleti tőke általában intézményi befektetőktől érkezik, a vásárlások közel fele állami alapokhoz köthető, leginkább Londonban aktívak és az irodaingatlanokat részesítik előnyben, bár néhány jelentős kiskereskedelmi ingatlant is megvásároltak.
 
Európán belül a német befektetők maradtak a legjelentősebb vásárlók: a nyílt végű befektetési alapok jóval több, mint 1 milliárd euróért vásároltak ingatlanokat. A német „Spezial” alapok is aktívak, bár főleg Németországban.
 
„Július végéig 163 millió euró (48 milliárd forint) befektetés - nagy része az intézményi szektorból - érkezett a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacra. Ezen felül olyan 40-50 millió euróra (12-15 milliárd forintra) becsülhető az az összeg, amit jó elhelyezkedésű, üres ingatlanokra költöttek befektetési céllal vagy pedig saját használatra történő vásárlással.”– kommentálta a jelentést Tim O’Sullivan, a CBRE tőkepiacokért felelős budapesti vezetője.

 

CBRE