A számos díj között, amelyet a CBRE hódított el az idén, a „Legjobb értékbecslési szolgáltató” díját is harmadik egymást követő évben szerezte meg. A világ vezető pénzügyi kiadványa, a Euromoney minden évben megkérdezi 160 ország tanácsadóját, fejlesztőjét, befektetési menedzserét, vállalati ingatlanokkal foglalkozó vezetőjét és bankárját az ingatlanpiac legjobb szolgáltatóiról. A válaszok alapján a CBRE bizonyult a legjobb tanácsadónak Nyugat-Európában és Afrikában, ahogyan a világ másik 20 országában is.
 
„Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ügyfeleink és az iparág más képviselői minket neveztek meg a világ legjobb tanácsadójának. Ez az elismerés az egyik legnagyobb, amit el tudunk érni, és bizonyítja azt a sikerünket, hogy ügyfeleinknek kiváló eredményekkel dolgozunk. A legnagyobb díjat elnyerni harmadik egymást követő évben nagyon jelentős teljesítmény, és egyben motiváció arra, hogy tovább emeljük az iparág színvonalát.” – nyilatkozta Bob Sulentic, a CBRE elnök-vezérigazgatója.
 
„A CBRE kimagasló globális eredményei mellett különösen büszkék vagyunk a magyarországi „Legjobb kutató” díjra. Így a tekintélyes Euromoney immár harmadik egymást követő évben ismeri el elemző és tanácsadó kollégáink munkáját, és azt a tudást és piaci ismeretet, amivel nap mint nap ügyfeleink sikerét szolgáljuk.” – tette hozzá Kibédi Varga Lóránt, a CBRE budapesti ügyvezetője.

 

CBRE