A szektoronként eltérő mértékben, ám de emelkedő béreken túl, a cégvezetők a munkahelyi körülmények javításával tudnak versenyképesek maradni. A cégek jelentős részénél elsődleges szemponttá vált a ,,well-being” érzet megteremtése, felváltva a költség központú gondolkodást. 

,,Kijelenthető, hogy a munkaerőpiacon végbemenő folyamatok és a cégek fejlődése miatt az elmúlt időszakban kiemelt szemponttá vált a munkakörnyezet és munkakörülmények fejlesztése még akkor is, ha emiatt az irodabérlettel kapcsolatos költségek növekednek. A megfelelően átgondolt terek és a kreatív ötletek együttesen segítik a fluktuáció csökkentését, valamint a dolgozók azon érzését, hogy a munkahelyen töltött idő valóban egy második otthonra hasonlítson inkább, mint sem napi nyűgnek és fejfájásnak tűnjön.” – fejti ki Szapáry Zsolt, a Robertson Hungary ingatlantanácsadó Senior Property Advisor kollégája.

A kreatív és belsőépítész cégek szárnyalása ennek a folyamatnak is köszönhető.


A cégek - profiljuktól függően - sok esetben átlépik a ,,business – look” kialakítást és izgalmas, színes alakzatokat találunk például oszlopokon, a tárgyalók falain, vagy épp a padlóburkolatok mintázatában. A fejlődés folyamatos és sokszínű. A világ minden pontjáról érkező ötletek épülnek be a hétköznapjainkba. A klasszikus irodakialakítás már a múlté, helyét átveszik a kreatív terek. Már nem csak a start-up, kreatív ügynökségek, informatikai cégekre jellemző a csocsóasztalok, babzsákok mindennapos használata.

Új, eddig kevésbé elterjedt irodaterületek válnak elengedhetetlen kellékké ebben a dolgozókért folytatott harcban. Próbaterem az irodában? – IGEN. A kutatások szerint a zene is sok esetben ösztönzően hat a kreativitásra és egyértelműen segíti a dolgozókat csapattá formálni. 


Kezd elterjedni, hogy a konyhát úgynevezett work café váltja fel, melynek jellemzői, hogy az ebéd elfogyasztásán túl kisebb meeting-ek, illetve lazább hangvételű megbeszélések megtartására és digitális információ átadására (pl.: televízión céges hírek és közérdekű információk jelennek meg) is alkalmasak. Az újonnan kialakításra kerülő irodák kihagyhatatlan részét képezik az úgy nevezett break out, vagy social hub terek, ahol a dolgozóknak lehetőségük van egy kis kikapcsolódásra, a munkatársaikkal közvetlenebb beszélgetésre, ugyanakkor hatékony, kreatívan ötletelésre is a közös projekteken. Ezen helyiségek jellemző bútorai a babzsákok, fotelek, kanapék, valamint sokszor X-Box segítik a felfrissülést. 


,,Ha megvizsgáljuk egy cég működési költségeit akkor láthatóvá válik, hogy az irodabérletre költött összeg töredéke a HR költségeknek, bérköltségeknek. A BNP Paribas Real Estate legfrissebb adatai alapján egy cég költségeinek 60% - 80%-át teszik ki a HR költségek és csak 7-8% az az összeg, amit irodabérletre fordítanak. Az irodakörnyezet fejlesztése viszont lényegében kikerülhetetlenné vált főként a versenyszférában dolgozó vállalkozásoknak. Egyre bátrabb és kreatívabb ötletek jelennek meg melynek eredményeképp a dolgozók jobban funkcionáló, modernebb és változatosabb irodákban tölthetik el a dolgos hétköznapokat.” – mondja Szapáry Zsolt.

 

 

Robertson