A közelmúltban két, az AddVal által kezelt irodaházban is tulajdonosváltás történt. Először a belváros szívében elhelyezkedő Ausztria Házban, majd szintén a belvárosban lévő Central Udvarnál. Míg az előbbit a Wigan Acquisition addig az utóbbit a GalCap Europe vásárolta meg.

 „Nagy örömünkre szolgál, hogy az új tulajdonosok is velünk kívánnak továbbdolgozni, hiszen a bérlőink elégedettsége, az irodaházak 100%-os telítettsége azt mutatja, hogy az elmúlt 17 évben a legnagyobb hangsúlyt a megrendelőink megelégedésére helyeztük.” – mondta Hubert Mühringer az AddVal ügyvezető igazgatója.

Az ügyfelek bizalmát az is jelzi, hogy a meglévő megbízások folyamatosan bővülnek, egyre több feladattal bízzák meg a céget.

A már hosszú évek óta az AddVal által kezelt irodaházakhoz „csatlakozott” februártól az iCorner is, mely property-, facility management feladatait és a bérbeadást is cég látja el. Az iCorner, a XIV. kerületben  az Ilka utcában található, „A” kategóriás, 4.000 m2-es, modern irodaház, mely 98%-os kihasználtsággal üzemel.

 Az irodaházak mellett egy igazi kuriózum az Allee Bevásárlóközpont, mely műszaki és egyes infrastrukturális feladatait 2018. január elsejétől vették át.

Ezen kívül a cég több megbízást is kapott ügynöki tevékenységre; közreműködik több budapesti ingatlan értékesítésében, eladásában.

„Az új feladatoknak köszönhetően cégünk növekedése is folyamatos, így a közelmúltban a csapatunkat is bővítettük; mára 20 elkötelezett, motivált és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező munkatárssal dolgozunk” – tette hozzá az ügyvezető.

Az immár 17 éve működő AddVal különböző tulajdonban lévő ingatlan portfóliót kezel Budapesten és környékén, több mint 70.000 m2-t nemzetközi ügyfeleknek és befektetőknek egyaránt. Mindenre kiterjedő szolgáltatást nyújt kezdve az ingatlanok fejlesztését és hasznosítását beleértve a tervezés & mérnöki szolgáltatásokat, projekt managementet, a vagyon – ingatlan - műszaki managementet és a bérbeadási szolgáltatásokat is.

Főbb referenciák: Central Udvar, Ausztria Ház, Corner6, iCorner - irodaházak, Allee Bevásárlóközpont

Főbb ügyfeleik: Goldman Sachs, List Group, Wigan Acqiusition, GalCap Europe, UNICEF, ASUS Magyarország, McCann, Eximbank, Fox.


Forrás: AddVal
www.addvalgroup.com