Emelkedik a tranzakciós illeték augusztus 1-jén. Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter indoklása szerint időarányosan jóval kevesebb folyt be a tranzakciós illetékből a vártnál. De, mivel verseny van - a miniszter indoklása szerint - nem kerül majd többe a bankolás, mert a pénzintézetek nem hárítják át a megemelt díjakat.
Egy friss felmérés szerint ugyanakkor, bár kevesen váltották le drága számlacsomagjukat, egyre többen próbálnak visszatérni a készpénz használatához.

Ugyanakkor a Privátbankár felméréséből kiderült, hogy van olyan bank, amely még a kártyás vásárlásra is felszámítja majd a díjat. (Valójában ennek a tranzakciónak a díjmentességével próbálták a bankok a bankkártya-használatot népszerűsíteni és így elterjeszteni éveken keresztül)

Ráadásul a közszolgáknak eddig több helyen is részben, vagy egészben megtérítették a banki költségeiket, most tőlük is elvették ezt a juttatást. Az agrártárcánál fizettek a legjobban, ott évente 50 ezer forint pluszpénzt kaptak a dolgozók.



Mi változik?

Augusztus elsején az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke.

A fizetési műveleteknél, átutalásoknál pedig 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával.

A tranzakciós illeték esetén a készpénzfelvétel drágul a legnagyobb mértékben, mivel az illeték megduplázódik, így minden ezer forint felvétele után 6 forintot kell majd fizetni. Így például egy 100 000 forintos havi fizetés készpénzfelvételét évente összesen 7200 forint tranzakciós illeték terheli.

Ezzel párhuzamosan döntött a parlament a pénzforgalmi szolgáltatók idei pótlólagos befizetéséről, miután az első félévben a tranzakciós illetékből származó bevételek elmaradtak a várttól. Az egyszeri fizetési kötelezettség a január-áprilisi illetékkötelezettség 208 százaléka, azaz mintegy 75 milliárd forint a szektor egészére.

 

Privatbankar.hu