Az egyetlen kivétel a román lej, amely csak 1%-ot vesztett értékéből a központi bank közbelépésének köszönhetően. Mivel a régióban a bérleti díjak jellemzően euróban kerülnek megállapításra, ez újabb megterhelést jelent a bérlőknek, kiemelten azok számára, akik bevételüket a helyi pénznemben (CZK, PLN, HUF, RON) realizálják.

Kevin Turpin, a Colliers International CEE regionális piackutatási vezetője szerint “A törvényi előírásoknak megfelelő, vagy önkéntes bezárások a kiskereskedelmi, szórakoztatóipari, vendéglátói, szolgáltatói piacokon, illetve a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében az ehhez kapcsolódó irodák és gyártóegységekben tapasztalt bezárások mind a bérbeadókat, mind a bérlőket nagyon nehéz helyzetbe hozza. Ez kétségkívül mindenki számára ismeretlen helyzetet teremt, a járvány és az egészségügyi óvintézkedések sok egyén és cég számára meggátolják a szokásos működést és ügymenetet. Ennek köszönhetően a közös ‘hozzuk ki a legjobbat a jelenlegi helyzetből’ hozzáállás sokat segíthet mindenkinek hosszútávon”.

Egyik oldalról, a bérbeadók érthető módon szeretnék megkapni a bérleti díjakat, hogy megvédjék befektetésüket, míg a bérlők szeretnék, ha biztosított lenne működésük és munkavállalóik jövője. Nem fest szép jövőképet egy olyan világ, ahol – bármely ingatlanpiaci szegmensről is legyen szó – a bérbeadók nem tudják kinek kiadni területüket, míg a bérlők nem találnak olyan ingatlant, ahol működésüket folytatni tudnák.  

“A hitelfizetési moratóriumok és egyéb, az országok kormányai által nyújtott segélycsomagok és intézkedések kidolgozás, illetve bevezetés alatt állnak, de amíg ezek hatása érződik, fontos, hogy mindenki megtalálja a működőképes, mindenki számára elfogadható megoldást – bár ezektől nem várható el a minden nehézséget megoldó “csodaszer”.

Ahelyett, hogy azonnal bármilyen jogi vitába bonyolódnánk a fizetésekkel kapcsolatban, egyre több helyen látjuk a bérbeadók rugalmas hozzáállását rövid távú bérleti díj elengedése, vagy a szerződésben foglalt bérleti díjmentesség előrehozatalának tekintetében (melyet általában a bérleti periódus végén szoktak adni). Ennek köszönhetően a bérlők nyitottak a szóban forgó időszakkal – vagy akár tovább is - meghosszabbítani bérleti idejüket. Keressenek bennünket bizalommal, amennyiben segíteni tudunk hasonló vagy egyéb konstrukció tárgyalásában.” – tette hozzá Luke Dawson, a Colliers CEE regionális ügyvezetője és tőkepiaci igazgatója.


Colliers