Az újgenerációs, state-of-art megjelenésű, LEED „Gold” minősítést célzó irodaház a legmodernebb energiahatékonysági szempontok figyelembevételével épült, ami hat emeleten, mintegy húszezer négyzetméteren kínál irodahelyiségeket és egyéb szolgáltatásokat. A BudaPart CITY épületében a közel 700 négyzetméternyi kereskedelmi területen egy nagyobb étterem, valamint a tervek szerint drogéria, posta, könyvesbolt és egy újabb kávézó is megvalósul.
 
A BudaPart irodaházai továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek, az egyedülálló lokációnak, a folyamatosan bővülő szolgáltatásoknak és a rekreációs lehetőségek tárházának köszönhetően. Mindezt alátámasztja, hogy a városnegyed első irodaháza, a BudaPart GATE a folyamatban lévő bérleti szerződések alapján várhatóan júliusban eléri a teljes bérbeadottságot.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a pandémia ellenére sem álltunk le, több szerződést kötöttünk, aminek köszönhetően a két épületben már több mint húsz hazai és multinacionális vállalattal van megállapodásunk. A BudaPartot választotta többek között a Serviced Office Belbuda, az IncepTech Kft., az Atradius Magyarország, a Sió ECKES, az Orange Business Services, a SEMCOM, az IFUA Horváth&Partners, a Novo Nordisk, a doTERRA és a Bayer Hungária Kft., emellett folyamatosak a tárgyalások az újabb tranzakciókkal kapcsolatban” – mondta el Tóth Mariann, a Property Market bérbeadási igazgatója.

A BudaPart CITY bérlői már egy teljesen működő városnegyedbe költözhetnek be, ahol számos szolgáltatás elérhető az épületek utcaszintjén, köztük kávézó, pékség, szupermarket, lottózó, SUPshop és biciklibolt is, amik folyamatosan bővülnek a beruházás során. A városnegyed a hozzá tartozó Kopaszi-gáttal és Lágymányosi-öböllel amellett, hogy kivételes zöld környezetet nyújt, budapesti viszonylatban is egyedülálló kikapcsolódási és kulturális élményeket kínál, amiket a lakók, a dolgozók és a látogatók egyaránt élvezhetnek. Már júniusban megnyitott a Dürer Kert kerthelyisége, ahol az EB-meccsek mellett folyamatosak a kültéri filmvetítések is, továbbá július elejétől a főváros egyetlen szabadvízi strandja, a SHO BEACH BudaPart is várja a fürdőzni és sportolni vágyókat.

„A használatbavételi engedély megszerzésének köszönhetően a városnegyed egy újabb irodaépülettel gazdagodik, ami még több vállalatnak kínál lehetőséget, hogy az újgenerációs épület mellett a teljes városnegyed előnyeit élvezhessék. Azt gondolom, az a színes paletta, amit itt kínálunk, tesz igazán különlegessé minket: a budaparti irodákba minden nap jó betérni, ahonnan néha még hazaindulni sem szeretnénk” – mondta el Dr. Schrancz Mihály, a Property Market ügyvezető igazgatója.

 

BudaPart