Jelenleg 600 ezer négyzetméternyi új fejlesztés áll startra készen – a gazdasági mutatók tartós javulása „élesítheti a start gombot” – jelentette be az IFK a második alkalommal megrendezett Ingatlanfejlesztés Napján.

Az idén várhatóan elrugaszkodik a mélypontról az ingatlanfejlesztés Magyarországon. 2013-ban ugyanis mindössze 108 millió euró értékben valósítottak meg fejlesztéseket az IFK tagvállalatai, amely – amint grafikonunkon is jól látszik – 13 éve a leggyengébb teljesítmény volt. A tagok adatszolgáltatása szerint viszont 2014-ben ennél 29 százalékkal nagyobb értékű fejlesztés valósul meg 152 millió euró értékben. Növekszik a fejlesztések alapterülete is, a 2013-as 42 ezer négyzetméter után az idén 71 000 négyzetméternyi iroda, raktár, üzem és lakóépület munkálatai zajlanak. (A grafikonon pirossal jelöltük a beruházási érték évekre bontott átlagát.)

 
„Három év után ez lesz az első alkalom, hogy az ingatlanfejlesztés teljesítménye javul” – mondja Takács Ernő, az IFK elnöke. „Az okok között szerepel a makrogazdasági mutatók és ezáltal a befektetői bizalom javulása, a GDP mértékének növekedése, amelynek köszönhetően az ingatlanfejlesztők késznek mutatkoznak akár spekulatív jellegű beruházások indítására is.”

Az elnök szerint azonban azt sem szabad elfeledni, hogy az idei teljesítmény leginkább a tíz évvel ezelőtt mértnek felel meg: akkor 139 millió eurónyi fejlesztésbe vágtak bele az IFK-tagok. Vagyis még mindig nagyon messze van a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény.


Az ingatlanfejlesztők startra készen várják a körülmények további, tartós javulását. Eddig 600 ezer négyzetméternyi olyan fejlesztésre szereztek már engedélyt, amely a válság miatt nem indulhatott el. Ezen beruházások összértéke 1,6 milliárd euró, amely az idei előrejelzés közel tízszerese.

Az ingatlanfejlesztést ma több nehézség is sújtja, amelyekre csak komplex megoldások léteznek. A legsúlyosabb probléma a vásárlóerő és a kereslet hiánya az egész gazdaságban. Erre a GDP-növekedés mellett a devizahitel-csapda felszámolása és a fogyasztási célra szánt hitelek ismételt beindítása révén javuló vásárlóerő jelenthet megoldást. Szintén problémát okoz az ingatlanbefektetési piac alacsony volumene. Az ingatlan-befektetői piac szempontjából viszont a javuló makrogazdasági adatok és a csökkenő ország kockázati felár mellett az állampapírok csökkenő hozama is kedvező körülmény.

„Az ingatlanfejlesztés jelentős nemzetgazdasági tényező, amely jelentős növekedés potenciállal rendelkezik” – fűzi hozzá Takács Ernő. „A további lendület feltétele a gazdasági mutatók tartós javulása, a vásárlóerő növekedése mellett az engedélyeztetés és adminisztráció hatékonyabbá tétele.”

 

Zempléni