Miért döntöttek a költözés mellett? Mi volt a motiváció?
Az Alkotás utcai, illetve a Váci úton lévő irodánk a legnagyobb megelégedettségünkre tökéletesen funkcionálnak, viszont a két szervezet integrálódását fizikai távolsággal nehéz megoldani. A szervezeteknek szüksége van egymásra, így a költözés mellett döntöttünk. Olyan irodaházat kerestünk, ami nagy zöldfelület közelében helyezkedik el, innovatív és szem előtt tartja a fenntarthatósági szempontokat.

Bevonták-e a munkavállalókat a helyválasztásba?
Meghívtunk egy üzletágvezetői, csoportvezetői kört, olyan kollégákat, akik személyi felelősséggel rendelkeznek, hogy segítsenek a kiválasztási folyamatban. Számos helyszínt személyesen is meglátogattunk, a tapasztalatainkról objektív és szubjektív összehasonlítást készítettünk és ezek alapján választotta ki ez a kisebb létszámú, de reprezentatív munkavállalói kör a végleges, preferált helyszínt.

Mi volt az a három legkiemelkedőbb előny, ami miatt a BudaPartot választották?
A legfontosabb, amit kiemelnék, a lokáció: a zöld környezet, természetközeli helyszín. Maga a tény, hogy városban vagyunk, de élhető környezetben, ahol nem csak a munkaidőben, hanem azon túl is hasznos elfoglaltságot találhatunk. Szerintünk a Kopaszi-gát környéke mindenki számára kiváló helyszínt jelent ezen szempontok alapján.

A másik szempont az épület minősítése volt: ebben a zöld környezetben fenntartható és magas környezeti normákat követő elvárások kerültek beépítésre. Az irodaépület kialakításához minőségi anyagok használnak fel, és olyan besorolással rendelkezik, amelyekben az ergonómia, környezettudatossághoz kapcsolódó jelzők mind megtestesülnek. A munkavállalók egészsége, a természet védelme, az innovatív és kreatív munkát támogató adottságok, mind olyan szempontok, amik a cégen belül is fontos értékeket képviselnek.

Nem utolsó sorban a szolgáltatások elvárt színvonalát szeretném megemlíteni, amik kiépülésre kerülnek a közeljövőben. Hiszünk abban, hogy egy dinamikusan fejlődő új városrészbe költözünk, amely középtávon biztosítja azokat a rekreációs lehetőségeket, amelyek kollégáink, az ott élők és oda látogatók egészségügyi, kikapcsolódási és sportolási igényeit hiánytalanul kielégíti.

Mit várnak az új irodától?
Nagyok az elvárásaink, mert olyan helyet választottunk, ami magas minőségi színvonalat biztosít. Szervezet szempontjából mindenekelőtt azt várjuk, hogy a jelenleg különálló, több helyszínen található funkciók találjanak egymásra, a munkavállalók ismerjék meg egymást, a munkafolyamatok rövidüljenek le.

Fontosnak tartjuk továbbá a munkakörnyezet flexibilitását is: nem feltétlenül reprezentatív irodát szeretnénk kialakítani, hanem élhető irodát, ahol a napi 8 óra, amennyiben erre szükség van, támogatja a napi kreatív és fókuszált munkavégzést, de mindezek mellett kellő szabadságot is biztosít arra, hogy akár egy ebédszünetben vagy a munkaidő után el tudja látni az ember a dolgait, hiszen mégis napunk egyharmadát töltjük irodában.

Tudnak-e a munkavállalók az új helyről? Kommunikálták belső levélben?
Belső levélben és más csatornákon is kommunikáltuk. Meghívtuk a kollégáinkat egy Town Hall meetingre, ahol bejelentettük a változásokat, megosztottuk velük a döntési folyamatot, hogy milyen elvárásokat támasztottunk a helyszínnel kapcsolatban, legyen az szolgáltatáshoz vagy külső környezeti tényezőkhöz kötődő. A költözésig minden olyan információt megosztunk a kollégákkal, ami motiválhatja őket és fenntarthatja érdeklődésük a költözési folyamat során.

Utolsóként Nagyházi Pétert, a JLL szenior tanácsadóját kérdezem, aki a bérlőképviseleti feladatot látta el a tranzakció során: volt az ügyfélnek olyan különleges igénye, aminek végül csak a BudaPart projekt tudott megfelelni?
Olyan lokációt szerettünk volna találni megbízónknak, amely, azon kívül, hogy mérete lehetőséget biztosít egy előre nem tervezett bővülésre is akár, széleskörű szolgáltatásokat biztosít. Az irodaház elhelyezkedése abból a szempontból is speciális, hogy a Kopaszi-gát már az irodából kilépve egy természetközeli élményt nyújt a Bayer dolgozói számára, amit nem sok projekt tudhat magáénak.

A Property Market Kft. fejlesztésében és a Market Építő Zrt. kivitelezésében megvalósuló BudaPart CITY irodaház közel 20 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkezik. Az első, LEED GOLD minősítésű irodaépületben már közel teljes a bérbeadottság, míg a második irodaépületben az elsők között a multinacionális vállalat, a Bayer Hungária Kft. írt alá bérleti szerződést. Bérlőképviseletüket a JLL végezte, bérbeadói oldalról az ESTON International Zrt. támogatta a projekt megvalósulását.


Eston