Az ingatlan teljes építészeti és épületgépészeti rekonstrukciója során komplett felújításon esett át az elmúlt évben. A külső mögött komoly gépészeti átalakítások is történtek. „ Első körben a kiöregedett szőnyegégős atmoszferikus kazánt cseréltük le egy modern kondenzációs gázkészülékre. Bár a technológiai váltás miatt a teljes égéstermék-elvezető rendszert ki kellett építeni, az első év költségelemzése nagyon biztató, hiszen a fűtési költség közel egyharmadára esett vissza” - mondta Halgas Csabaa rekonstrukciót irányító Merkapt Zrt. igazgatósági tagja. Az épületben fan coil berendezések biztosítják a hőleadást, illetve a nyári időszakban folyadékhűtő segítségével a klimatizálást.

Dr. Kiss Antalné Beöthy Mária okleveles városépítés-városgazdasági  szakmérnök, okleveles építészmérnök kutatómunkájának köszönhetően előkerült a levéltárból az építőmester által szignózott homlokzati terv, ami jól mutatja az eredeti elképzelést, és hűen tükrözi a helyreállított jelenlegi állapotot.

Az épület jelenlegi tulajdonosának(M-12/B Kft.) ügyvezetője,Szemán Róbert örömmel jelentette be, hogy az épület új bérlője az Óbudai Egyetem Kancelláriája, akik az elmúlt évben be is költöztek, és kisebb belső átalakításokkal, modernizált belső terekkel egy 21. századi iroda elvárásainak megfelelő környezetet alakítottak ki.

(Szilágyi László)

Forrás: www.vgfszaklap.hu