Az elnyert minősítés számos tényezőt vesz figyelembe: az energiahatékonyság mellett például fontosak a lokációval és az épülettel összefüggő előnyök, a beépített anyagok illetve az egészséges belső környezet kialakítása. A megújult irodában ezért áttértek a víztakarékos berendezések valamint a környezetbarát tisztítószerek alkalmazására, a világítás kiépítését korszerű fénycsövekkel és LED világítótestekkel oldották meg, valamint a gipszkarton-, az üvegfalak, az ajtók és szőnyeg egyaránt magas újrahasznosított anyagtartalommal bírnak. Számos felhasznált anyag emellett hazai gyártású is, mely csökkenti a szállítás okozta környezetterhelést. Nem utolsó sorban szintén fontos egy jó és környezetbarát munkahelynél, hogy az átlagnál magasabb az egy főre jutó friss levegő mennyisége.

 Az iroda sikeres minősítéséhez hozzájárult, hogy annak idején jó lokációt választott a Colliers, hiszen a MOM Tornyok kiváló tömegközlekedéssel rendelkeznek, a szomszédos bevásárlóközpontban számos szolgáltatás elérhető, amihez nem kell utazni csak átsétálni, vagy például a zöld tető is egy pozitív szempont volt, amivel az épületek rendelkeznek.
A Colliers magyarországi csapata eddig is külön hangsúlyt fektetett a zöld irodák és a LEED-minősítések területére, most azonban a saját irodájuk LEED Silver minősítése kapcsán a saját példájukon is bizonyították, hogy megfelelő tervezéssel és odafigyeléssel mennyire nem okoz jelentős többletköltséget egy zöld iroda kialakítása.

A szakember kiemelte, hogy a magyarországi a harmadik Colliers iroda a világon – Európában viszont a legelső –, amely megszerezte a LEED for Commercial Interiors minősítést, amit kifejezetten az irodai kiépítések illetve kiskereskedelmi egységek környezetbarát minősítésére alkottak meg.

 

 


Colliers International