A kormány összevonná a szövetkezeti hitelintézeteket Nagyobb szerepet szán a kormány a takarékszövetkezeteknek az ország pénzügyi vérkeringésében, részesedésüket tíz éven belül két-háromszorosára növelnék - mondta Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára a szövetkezeti hitelintézetek összevonásáról szóló előterjesztés expozéjában.

Hozzátette: az uniós források több mint felét a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtanák, és a takarékszövetkezeteknek ebben a folyamatban is szerepet játszanának. Az unió által elvárt tőkemegfelelési és likviditási mutatók biztosítását is szolgálja az előterjesztés, ugyanakkor a tervezett intézkedések nem változtatják meg a szövetkezetek működésén - jelentette ki, hangsúlyozva: megmarad az egy tag, egy szavazat szabály.


A szövetkezetek hatékonysága meg sem közelíti a kereskedelmi bankokét és a külföldi versenytársakét, üzleti folyamataik néhol kezdetlegesek, és magas a rendszerkockázatuk is - emlékeztetett az elmúlt évek csődjeire. Problémának tartotta, hogy a jogszabályok eddig nem kötelezték integrációra a szövetkezeteket. Mint mondta, az uniós szabályok változása is az összefogásra késztetik a szövetkezeteket, amelyek így tehetnek szert versenyelőnyre.


Az integrált takarékszövetkezeteket létrehozó előterjesztés alapvetően kockázatkezelési és intézményvédelmi szerepet lát el - hangsúlyozta -, az egyetlen szervezethez kötelező lesz csatlakozni. Az indítvány vitájában a szocialista Józsa István (MSZP) egy újonnan létrejövő államilag ellenőrzött, "eluralt" rendszerében kiüresítik a tagok tulajdonosi jogait. Szerinte az előterjesztés, amellett, hogy "kodifikációs fércmunka", a tulajdonnal való rendelkezés, valamint az esélyegyenlőség és a választott vezetők jogát is sérti.

Úgy vélte: az Európában is nagy hagyományokkal rendelkező takarékszövetkezetek azért jöttek létre, mert a kistelepülésekre nem jutottak el a profitorientált nagybankok.

Forrás: MTI