2021-ben nem adtak át új irodaházat Pest Központ alpiacon (VI, VII, VIII és IX. kerület Hungária körgyűrűn belüli részei), nettó bérbeadások tekintetében mégis a legaktívabb részpiac volt: több mint 50 ezer négyzetméterre kötöttek új bérleti szerződést, előbérleti vagy bővülési megállapodást a cégek, így Budapest ezen része megelőzte a sokáig egyeduralkodó Váci úti irodafolyosót. Az irodaházak tulajdonosai folyamatos fejlesztésekkel bátorítják a bérlőket, így tesz a Duna-parton álló Millennium Tower I. is.

2021-ben a Pest Központ alpiacon mért nettó bérbeadás elérte az 50 630 négyzetmétert, így a teljes éves teljesítményt vizsgálva magasan az első helyet szerezte meg az alpiacok közül, megelőzve a mindig népszerű Váci úti irodafolyosót is. Az új szerződéskötések volumene meghaladta a 22 000 négyzetmétert az alpiacon regisztrált teljes keresleten belül, ami azt jelzi, hogy Pest Központ továbbra is kiemelkedően teljesít, és vonzó lokáció a bérlők szemében. A bérleti megállapodások átlagos mérete meghaladta az 1030 négyzetmétert, ez pedig azt jelenti, hogy a jelentős számú munkavállalót alkalmazó cégek a világjárvány árnyékában sem tettek le a nagyobb méretű irodák bérletéről.

Pest Központ alpiacon 2019 óta nem történt új átadás, így az állomány mérete azóta változatlan. A pandémia hatására csakúgy, mint a budapesti irodapiac túlnyomó részében, itt is jelentősen növekedett az üresedési ráta a home office bevezetése, illetve a kiköltözések magas aránya miatt, ugyanakkor a bérbeadás ezen az alpicon nem torpant meg, ennek éppen az ellenkezője következett be: az új szerződéskötések volumene meghaladta a 2020-as mértéket, sőt a járvány előtti (2019-es) értéket is.

Nettó bérbeadás tekintetében, Pest Központ alpiac 2022 első három hónapjában ismét kiemelkedően teljesített. Az első negyedévben a nettó keresleten belül az új szerződéskötések és a bővülések domináltak, ezutóbbi tranzakciótípus volumene éppen az Pest Központ alpiacon volt a legmagasabb Budapesten: mintegy 2000 négyzetméternyi extra bővülési irodaterületre kötöttek megállapodásokat a bérlők. Ez előrevetíti, hogy Pest Központ – kereslet szempontjából – 2022-ben is nagyon vonzó lokáció lehet a bérlők szemében, és a Budapest Research Forum előrejelzése szerint az előző évhez hasonló pozitív teljesítményt nyújthat.
    
A bérlők továbbra is előnyben részesítik a központi lokációban elhelyezkedő, A-kategóriás, az ESG követelményeknek megfelelő épületeket. Az irodaházak esetében egyre inkább törekednek arra, hogy vonzó, magas ár/értékarányú irodákkal szolgálják ki a jelentős és folyamatos érdeklődést. Így tesz a CA Immo tulajdonában álló, a Duna-parton elhelyezkedő Millennium Tower I irodaház is: idén megújulnak a közösségi terei, a távlati fejlesztésekben pedig nagy hangsúlyt helyez a tulajdonos az egyedülálló, vízparti, zöld park még vonzóbbá tételére.

„Ma egyre fontosabb a munkavállalók jól-léte és elégedettsége: a kellemes és hatékony munkakörnyezet éppen annyira szempont az irodák kiválasztásánál, mint a megközelíthetőség és pénzügyi szempontok. Úgy gondolom, ezeknek a szempontoknak a Pest Központi alpiacán számos irodaház megfelel. Ezek közül is kiemelkedik a Millennium Tower I, amelynek déli szárnya Budapesten egyedülálló módon akár székház céljára is alkalmas. A leendő bérlőknek nemcsak a Duna-part és a zöld park megnyugtató közelsége, a teraszok és a folyóra néző irodák adta látvány, illetve a tervezett kávézó és co-working terület teszi még vonzóbbá munkahelyüket, de a számos nagynevű kulturális intézmény, mint a MÜPA, a Ludwig Múzeum vagy a Nemzeti Színház, mint közvetlen szomszédaink, és amelyekkel együtt kívánunk dolgozni a terület kínálta mindennapi élményének emelése érdekében.” – nyilatkozta John McKie, a CA Immo magyarországi ügyvezetője.

A Millennium Tower bérbeadó ügynökségei a Robertson Hungary és a Cushman & Wakefield.

 

CA IMMO