„2016 rendkívül mozgalmas év volt az ingatlancsoportunk számára, számos nagy volumenű tranzakcióban vettünk részt tanácsadóként. Az első negyedéves adatok szerint pedig ez 2017-ben sem lesz másként, a becslések szerint ugyanis a legnagyobb befektetői aktivitás Csehország mellett Magyarországon várható” – mondta Czike Gábor, a CMS Budapest ingatlanjogi csoportjának vezetője.


Az elmúlt években átrendeződött a régióba érkező befektetések eredete is: habár továbbra is Nyugat-Európából érkezett a régiós befektetések legnagyobb része (22%), 2016-ban először a Dél-Afrikából (20%), Ázsiából (16%) és Kelet-Közép-Európából (19%) származó befektetések együttesen meghaladták a G10 országokból érkező befektetések mértékét. Az Ázsiából érkező befektetések elérték a 2 milliárd eurót 2016-ban, ami idén tovább növekedhet, leginkább a portfólió-típusú ügyleteknek köszönhetően, a fő célpont pedig továbbra is Lengyelország és Magyarország maradhat.


„A 2016-os év, illetve 2017 első negyedéve erős optimizmusra ad okot a magyar befektetési piac előremutató teljesítményére és nem kizárt, hogy az idei év lesz a valaha volt legerősebb a magyar ingatlanpiac történetében. A jelenleg tapasztalható túlkereslet és az erős fundamentumok árfelhajtó ereje várhatóan megmutatkozik a volumen további bővülésében, illetve számos olyan befektetőt regisztrálhatunk majd 2017 és 2018-ban, akik új belépői lesznek a magyar piacnak.” – említette meg Vécsey Bence, a Colliers International befektetési üzletágának igazgatója.


Ami a régión belüli és országos befektetéseket illeti, azok mintegy megduplázódtak az elmúlt 5 évben: a befektetések értéke tavaly elérte a 2,6 milliárd eurót. A szlovák és cseh piacok a régión belüli befektetések elsődleges kiindulópontjai és célpontjai is voltak egyben 2011-2016 között, ugyanakkor a legnagyobb növekedést a hazai befektetések tekintetében Magyarország produkálta. A hazai befektetők aktivitása várhatóan tovább erősödhet idén. A piaci kockázatok között 2017-ben a globális gazdasági lassulást, a magasabb kötvényhozamokat, illetve Kína emelkedő adóssághalmazát említhetjük meg.

 


Forrás: CMS, Colliers International