A Costa fivérek az első üzletüket 1971-ben nyitották meg Londonban, és innen indult világhódító körútjára a napjainkban is finom kávékülönlegességeiről ismert kávézólánc. Magyarországon először 2009-ben sétálhattunk be egy Costa kávézóba, azóta eltelt jó pár év, és jelenleg a 29. kávézó nyílik a kávékedvelők és az Infopark dolgozói nagy örömére.

„Az Infopark dolgozói igényesek a minőségre, és szerettük volna megadni ezt a magas színvonalat kávé, étel és ital téren is. Nem csak a kávézó, de az Infopark tágabb környezete is vonzó és kellemes, ezért gondoljuk úgy, hogy ideális helyszín. A kínálat várhatóan a többi Costa kávézónkkal megegyező lesz, emellett különleges irodai reggeli és ebéd menüvel készülünk, amikkel szintén az ott dolgozóknak szeretnénk kedveskedni.” – mondta a nyitás kapcsán Pál Kata, a Costa Coffee marketing menedzsere.  „A megnyitás első hetében ezüst Costa kártyával kedveskedünk a házban lévőknek, mely egyrészt saját pontgyűjtő kártyaként funkcionál, másrészt rögtön tartalmaz egy kis ajándékot, amit vendégeink egyből le tudnak nálunk kávézni. Emellett ajándék szendvics kóstolóval, péksüteménnyel és kávéval is készülünk az első hetekben.”


 „Fontos számunkra, hogy folyamatosan kellemes légkört és széleskörű, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk az Infoparkban bérlőink számára. Ezért is fogadjuk nagy várakozással a Costa kávézó megnyitását, és bízunk benne, hogy az Infopark dolgozói is örömmel fogják kipróbálni a Costa Coffee-ban kapható különleges kávékat és egyéb finomságokat.” - nyilatkozta Honi Katalin, a STRABAG PFS Asset és Property Management üzletág igazgatója, az épület tulajdonosa, a HGA Capital német ingatlanbefektető képviseletében.

 

HGA Capital