A LEED és WELL akkreditációval is rendelkező szakember 2007-ben csatlakozott a cég budapesti irodájának értékbecslési csapatához, a közép-kelet európai régióban 2010-ben Budapesten elsőként indult zöld minősítési üzletág életében pedig már a kezdetektől kezdve részt vett. Személyesen azóta több mint 40 projekt minősítésén dolgozott, mely több mint 500.000 m2 minősített irodaterületet jelent. A Colliers budapesti irodája több mint 10 országban, Svédországtól Dél-Afrikáig végzett minősítéseket olyan ügyfelek számára, mint a Citi Group vagy a Bluehouse. Magyarországon a Colliers nevéhez fűződik az első, létező épületre elnyert LEED minősítés. amit a Váci33 irodaház szerzett meg. A cég zöld minősítései között több, mérföldkőnek is számító sikeres munka említhető. 2012-ben a Citibank 3 000 négyzetméteres irodaterületének LEED Platinum minősítése az első ilyen legmagasabb minősítést jelentette Magyarországon, a Forest Offices Debrecen pedig az első Budapesten kívüli irodaház, mely LEED minősítést – egyben elsőnek a szigorúbb LEED v4-es minősítést – kapott.  

“Nagyon örülünk, hogy ennyi érdekes projekten dolgozhatunk, és jelenleg is aktívan közreműködünk a legújabb minősítési rendszer, az emberek jólétére fókuszáló WELL Building Standard népszerűsítésében. Tapasztalatunk szerint a környezettudatos és fenntartható fejlesztés és irodaterület kialakítás mára nemcsak a fejlesztőknek vált fontossá, de a bérlők számára is egyre nagyobb hangsúlyt kap, melynek köszönhetően újabb és újabb irodaépületek és területek érnek el különböző zöld minősítési szinteket”. – mondta Szircsák Norbert, a Colliers International zöld minősítési üzletágának vezetője.   


Forrás: Colliers International