Salamon Adorján, az Eston International vezérigazgatója elmondta: „2016-ban folytatódik az irodapiaci kereslet erősödése, sőt, tapasztalataink szerint a növekedés dinamikája is intenzívebb lett. A bérlők optimisták, sokan keresnek meg minket irodabővítési igénnyel. A most lezárt tranzakció hátterében is ez áll, hiszen a cég korábbi székhelyén nem volt lehetőség a bővülésre.” A cégvezető hozzátette: „A korábbi évek nulla közeli fejlesztési tevékenysége után 2016-ban látványos fellendülést mutat a kereskedelmi ingatlan szektor. Egymás után indulnak az új projektek, egyes részpiacokon több százezer új iroda-négyzetméter átadása várható a következő három évben. A jövőkép pozitív, de a bérlők sokszor figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy az építkezések befejezéséig a már rekord alacsonynak számító 11%-os üresedés tovább fog csökkenni, így a rövid határidővel költözők lehetőségei korlátozottak. Minden érdeklődőnknek azt javasoljuk, hogy a lehetőségek optimális kihasználása érdekében vegyenek igénybe bérlőképviseleti szolgáltatást.” Az Eston csapata ezen a területen kiemelt referenciával rendelkezik: 2015-ben a Nokia Networks számára biztosított 25.000 négyzetméteres, átfogó irodamegoldással elnyerték az „Év Irodatranzakciója” díjat is.

A GLL Real Estate Partners budapesti portfóliójába tartozó Népliget Center a Könyves Kálmán körút és az M5 autópálya bevezető szakaszának csomópontjánál helyezkedik el. Az ’A’-kategóriás épület megközelíthetősége kiváló. A tervezés során a fejlesztő nagy figyelmet fordított a környezettudatos kialakításra, de a fenntarthatóság szemlélete a napi üzemeltetésben is kiemelten jelen van. Az irodaház éves melegvíz szükségletének több mint felét napkollektorok fedezik, a belső tér kialakításánál újrahasznosított anyagok is felhasználásra kerültek, a bérlők számára pedig ingyenesen kölcsönözhető kerékpárok állnak napközben rendelkezésre.

Az irodaház népszerűségét mi sem bizonyítja inkább, mint az utolsó két negyedév bérbeadási eredményei. A három épületből álló Népliget Centerben 5 cég írt alá bérleti szerződést, összesen 6.770 m2 területre, így az irodaház bérbeadottsági szintje átlépte a 70%-ot.

 

 

Eston