A Váci Greens az egyik legnagyobb jelenleg futó budapesti ingatlan-beruházás. A fejlesztést az Atenor Group saját forrásból finanszírozza.  Az irodakomplexum a budapesti irodafejlesztések közül elsőként nyerte el a BREEAM „Excellent” minősítést 2011-ben. A tavaly augusztusban átadott „A” épület 2014 őszére  teljes kihasználtságot ért el. A Sykes ügyfélkapcsolati szolgáltató egy teljes szintet, 2.125 négyzetmétert foglal el, az Enterprise Group a magyar piac egyik vezető informatikai és infokommunikációs rendszerintegrátora pedig mintegy 1.400 négyzetméternyi területet vesz bérbe. Szintén itt bérel irodát a General Electric Healthcare, amely „Minds and machine” orvostechnológiai programjának kifejlesztéséhez is az irodakomplexumot választotta helyszínéül.
 
 „A jelenlegi bérlői kör a közeljövőben várhatóan még nagyobb területre tart majd igényt és a beérkező megkeresések, valamint az első épület kihasználtsági mutatója is bizakodásra adnak okot, ezért a fejlesztő Atenor Group úgy döntött, hogy folytatja a projekt további épületeinek fejlesztését” – mondta el Borbély Zoltán, az Atenor projektigazgatója. Hozzátette: a Váci Greens  új irodaházai – hasonlóan az „A” épülethez - minden szinten nagyméretű és hatékony irodakialakítást tesznek majd lehetővé, világszínvonalú munkakörnyezettel, vonzó bérleti konstrukcióval és alacsony üzemeltetési költségekkel. A „C” épület a fejlesztési terület észak-keleti részén épül, és mintegy 18.000 négyzetméternyi irodaterületet kínál majd. A „B” épület befejezése 2016 tavaszára várható, közel 24.000 négyzetméternyi irodaterülettel.
 
A Váci Greens irodakomplexum kizárólagos bérbeadó ügynöksége a Cushman & Wakefield.
 
A Váci úti „irodafolyosó” még mindig a legkeresettebb terület a budapesti irodaingatlan piacon. Népszerűségének egyik oka a belváros közelsége, valamint a rendkívül versenyképes bérleti konstrukciók. Az „A” kategóriás  Váci Greens irodaház az M3-as metró  Forgách utcai és Gyöngyösi utcai megállója között fekszik,  sétatávolságra a Duna Plaza bevásárlóközponttól. Az épület 6 irodai szinttel, és 3 szintes mélygarázzsal rendelkezik. A jó tömegközlekedés, és a közelben működő bevásárló és szolgáltató központok kényelmes munkakörnyezettel kecsegtetik a Váci Greens bérlőit.

 

One&One