A japán főváros ezzel olyan erős vetélytársakat utasított maga mögét, mint Rio de Janeiro és a tavalyi győztes Budapest. A hibrid munkavállalók 60%-a nagyobb valószínűséggel hosszabbítja meg a nyaralását távmunka céljából, mint egy évvel ezelőtt.

Amióta a hibrid munkavégzés elfogadott munkagyakorlattá vált sokak számára, robbanásszerűen nő a „workcation” népszerűsége: ilyenkor az utazók a munkát és a szabadidős tevékenységeket ötvözve hosszabbítják meg tartózkodásukat a nyaralás helyszínén. A technológiai fejlődésnek és a rugalmas, illetve hibrid munkamodellek elterjedésének köszönhetően a munkavállalók ma már ott és akkor dolgozhatnak, ahol és amikor a legproduktívabbak tudnak lenni – legyen az akár egy saroknyira otthonuktól, vagy több ezer kilométerre onnan egy nyaralás alatt. Az IWG és az Arup globális tanácsadó cég együttműködésében készült új Hybrid Working Productivity Report szerint a hibrid munkamodell részeként bevezetett rugalmas munkaterek akár 11%-kal is növelhetik a termelékenységet az elkövetkező öt évben. A magasabb termelékenység világszerte jelentős előnyöket ígér a vállalatoknak, hiszen kézzelfogható módon megkönnyíti számukra a legjobb globális tehetségek felvételét és megtartását.

A világ legnagyobb munkavégzési platformja, a rugalmas munkatereket is kínáló IWG új kutatása rávilágított arra, hogy a „workcation” egyre népszerűbb a szellemi munkát végző irodai dolgozók körében. A munkavállalók 78%-a számára kiemelt szempont a tetszőleges munkavégzési helyszín az álláskeresés során. A hibrid munkavállalók 87%-a szerint a munkavégzés helyszínének szabad megválasztása növeli a produktivitásukat. Hasonló arányban számolnak be a kiégés valószínűségének csökkenéséről (85%), és a munka-magánélet egyensúlyának javulásáról (87%). A munkavégzési helyszín rugalmassága a munkavállalók megtartása szempontjából is alapvető fontosságú. A rugalmas munkarend akár 20%-kal is csökkentheti az önkéntes felmondások számát, mivel a dolgozók háromszor nagyobb valószínűséggel maradnak olyan pozíciókban, ahol többféle munkavégzési lehetőség közül választhatnak . Az IWG több mint 4000 rugalmas munkateret kínál több mint 120 országban. Egyedül 2024-ben 899 új központ csatlakozott a hálózathoz, amelyben a világ vezető „workcation” városai is megtalálhatók. Minden helyszínt 10 pontos skálán értékeltek az alábbi szempontok alapján: éghajlat, szállás, közlekedés, étel, ital, boldogság, szélessávú internet sebessége, fenntarthatóság, kultúra és a rugalmas munkaterek elérhetősége, továbbá az új digitális nomád vízum megléte és a természeti környezet közelsége szerint.

2025 tíz legjobb workcation városa
1.    Tokió
2.    Rio de Janeiro
3.    Budapest
4.    Szöul
5.    Barcelona
6.    Peking
7.    Lisszabon
8.    Róma
9.    Párizs
10.  Valletta

Tokió az első helyen (91/120)

Tokió kiemelkedően magas pontszáma a kivételesen gyors szélessávú internetnek, a fejlett közlekedési infrastruktúrának, a biztonságnak, a gazdag kultúrának, valamint annak a 2024 áprilisában bevezetett új digitális nomád vízumnak köszönhető, amely akár 12 hónapos tartózkodást is lehetővé tesz versenyképes költségek mellett. A város emellett a hegyekhez, a tengerparti területekhez és a nemzeti parkokhoz való közelségből is profitál – ez ideális a hibrid munkavállalók számára, akik általában a nyüzsgő városi környezet és a természetközeli kikapcsolódási lehetőség ötvözetét keresik.

Rio stabilan a második helyen (90/100)

A korábban megosztott másodikként végző Rio de Janeiro megerősítette helyét az élmezőnyben a város egész területére kiterjedő 5G-hálózat kiépítése, a bővülő coworking-lehetőségek és a megfizethető megélhetési költségek révén. A világhírű karneválnak otthont adó Rio tele van éjszakai klubokkal, éttermekkel és kiterjedt zöldterületekkel. A hibrid munkavállalók számára előnyös a virágzó digitális nomád közösség megléte. Az önkormányzat célzott befektetésekkel teszi vonzóvá a várost a távmunkások számára, a kikapcsolódási lehetőségekről pedig a híres Copacabana és Ipanema strandok, valamint az esőerdei túraútvonalakat kínáló Tijuca Nemzeti Park közelsége gondoskodik.

Budapest erős harmadik (89,5/100)

Megfizethető szálláshelyeivel, jó közlekedési összeköttetéseivel és átfogó kulturális kínálatával Budapest továbbra is népszerű „workaction” úti cél, bár az új vízumszabályozások miatt hátrébb került a rangsorban. 

Új belépők a top 10-ben

•    Szöul (4.): Magas pontszámot ért el a szélessávú internetnek, a jó közlekedésnek és a nemrég egyszerűsített digitális nomád vízumrendszernek köszönhetően.
•    Róma (8.): Erősségei az egyedülálló olasz konyha, a történelmi környezet, valamint a 2025 januárjában bevezetett új olasz digitális nomád vízum.
•    Párizs (9.): Magas pontszám a kultúra, a közlekedés és a coworking-lehetőségek terén, bár az általános megélhetési költségek magasabbak.
•    Valletta (10.): Mediterrán éghajlata, történelmi bája és mérete révén került be a top 10-be.

Ígéretes workcation úti célok 2025-re

Az idei barométer 10 új városa: Tokió, Szöul, Róma, Kairó, Mexikóváros, Fokváros, Prága, Melbourne, Orlando és Reykjavik. Mindegyik helyszín jól szerepelt az újonnan bevezetett kritériumok alapján, amelyek a digitális nomád vízumok elérhetőségét és árát, valamint a strandokhoz, hegyekhez és nemzeti parkokhoz való közelséget értékelik. Ez jól tükrözi a hibrid munkavállalók növekvő igényét a szabadtéri kikapcsolódási lehetőségek iránt: 75%-uk számára a természet közelsége fontos tényező az úti cél kiválasztásakor.

Mark Dixon, az IWG alapítója és vezérigazgatója elmondta:

„Egyre több munkavállaló hosszabbítja meg utazását távmunka céljából, vagy dönt úgy, hogy digitális nomádként hosszabb időt tölt külföldön. A hibrid munkavégzésnek és a felhőalapú technológiáknak köszönhetően ma már mindenki szabadon dolgozhat ott és akkor, ahol és amikor az számára a legmegfelelőbb – legyen az valamilyen helyi rugalmas munkatér, vagy egy coworking-központ a világ másik felén. Mindez sokak számára a hosszú napi ingázások végét jelenti, és mind többeknek van lehetőségük új helyszínekről dolgozni.

Ez a trend tartósnak ígérkezik, mivel – különösen a nyári hónapokban – sok vállalat hosszú távon is bevezeti a rugalmas és tetszőleges helyszínen történő munkavégzést. Ez nemcsak a munka-magánélet egyensúlyt javítja és a kiégést csökkenti, hanem termelékenység terén is jelentős előnyöket ígér. Az Aruppal közösen készített legutóbbi jelentésünk rámutatott, hogy azok a vállalatok, amelyek munkaszervezési stratégiájuk részeként felhatalmazzák munkavállalóikat a helyi munkaterek és irodák használatára, akár 11%-os termelékenységnövekedésre is számíthatnak az elkövetkező öt évben. Ez pedig mind a munkavállalók, mind a munkaadók számára egyértelműen előnyös a tehetségekért folytatott globális versenyben.”

 

IWG