A vállalat 50 milliárd forint névértéken meghirdetett kötvénycsomagjára 59,92 milliárd forint árfolyamértékű ajánlat érkezett be. A Futureal összességében 55 milliárd forint névértékű kötvényt értékesített, ami az NKP egyik legnagyobb volumenű kibocsátását jelenti. A cégcsoport jelenleg több mint 1 millió négyzetméter bruttó területű hazai fejlesztésen dolgozik.  

A Magyar Nemzeti Bank (MNB), az NKP-ban meghatározott maximális keretösszeget teljes mértékben kihasználva a kötvények mindössze 30 százalékát tudta lejegyezni, mivel a kimagasló piaci érdeklődés eredményeként 70 százalékot intézményi befektetők vásároltak meg. Az MNB mellett további 12 különböző bank, biztosító, befektetési alapkezelő, illetve vagyonkezelő vált a Futureal kötvényének tulajdonosává a következő, legalább 10 évre.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a koronavírus-járvány okozta piaci kihívások ellenére a cégcsoport aktívan részt tud venni a hazai gazdaság újraindításában, hiszen csak Magyarországon jelenleg több mint 1 millió négyzetméternyi fejlesztésen dolgozunk” - hangsúlyozta Futó Gábor, a Futureal-csoport alapítója és társtulajdonosa.

A rendkívül eredményes zöldkötvény kibocsátás egyik oka, hogy a Futureal a fejlesztéseinél kiemelten kezeli a fenntarthatósági szempontokat, legyen szó akár a környezet-, akár az emberek mentális és fizikai egészégének megóvásáról. Ennek megfelelően épületeik olyan szigorú iparági minősítéseknek felelnek meg, mint a BREEAM és a Well Building standard.  


Futureal